Ugrás a tartalomra

2023. november

Ülésezett a Társadalmi Innovációs Tanács

A 4IM-projekt eredményeként létrejött Társadalmi Innovációs Tanács november 29-én tartotta legutóbbi ülését. Az egyeztetéshez csatlakozott Somody Katalin, aki az Európai Bizottság részéről projektmenedzserként érintett a 4IM-projektben.

A Társadalmi Innovációs Tanács 2023 júniusában jött létre a 4IM-projekt kezdeményezésére. A szakértő testület fő feladata a szociális területet érintő kérdésekben szakmai álláspontok megfogalmazása. Ez egyezik a 4IM-projekt egyik alapvető célkitűzésével, amely szerint a szociális szolgáltatások a partnerségeken keresztül is fejleszthetők.

Ülésezett a Társadalmi Innovációs Tanács

A Társadalmi Innovációs Tanács 2023. november 29-i üléséhez csatlakozott Somody Katalin, aki az Európai Bizottságot képviselte az egyeztetésen. A 4IM-projekt brüsszeli menedzsereként arra volt kíváncsi, hogyan működik mind a program, mind pedig a Társadalmi Innovációs Tanács.

Ülésezett a Társadalmi Innovációs Tanács

A bemutatták a Társadalmi Innovációs Forrásközpontot, különös tekintettel a terepmunkára, a munkacsoportok működésére. Az együttműködések fontosságát a Társadalmi Innovációs Tanács tagjai is hangsúlyozták, egyúttal visszajelezték pozitív tapasztalataikat a 4IM-projekt és a Tanács működésével kapcsolatban.

Társadalmi innovációs jó gyakorlat a 4IM-projekt

Új megközelítéseket, jó gyakorlatokat bemutató szakmai konferencián ismerhették meg az érdeklődők a 4IM-projekt által elvégzett munkát. A Kulturális és Innovációs Minisztérium és a Nemzeti Kulturális Támogatáskezelő EaSI Nemzeti Kapcsolattartó Pontja Új utakon címmel szervezett rendezvényt november 28-án.

Társadalmi innovációs jó gyakorlat a 4IM-projekt

A szakmai programon több innovatív projektet mutattak be. Varga Andrea, Miskolc Megyei Jogú Város alpolgármestere, a 4IM-projekt szakmapolitikai vezetője a miskolci megoldásokat ismertette, de a jelenlévők hallhattak kecskeméti, ipolytölgyesi innovációkról, illetve a Szülők Háza modellprogramjáról is.

Társadalmi innovációs jó gyakorlat a 4IM-projekt

A fotókat a Nemzeti Kulturális Támogatáskezelő EaSI Nemzeti Kapcsolattartó Pontja készítette.

Nyolcadik alkalommal üléseztek a 4IM-projekt konzorciumi tagjai

Az Initiative for innovative integrated interventions in Miskolc - 4IM (Miskolc shall be a place for everyone) projekt konzorciumi partnerei 2023. november 27-én Miskolcon találkoztak, hogy a legutóbbi alkalom óta eltelt negyedév eredményeiről és tapasztaltairól egyeztessenek. Emellett a stáb előtt álló feladatokról is szó esett.

Nyolcadik alkalommal üléseztek a 4IM-projekt konzorciumi tagjai

A konzorciumvezető Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzatának Polgármesteri Hivatalában hibrid találkozón vettek részt a konzorciumi partnerek.

A személyesen és online jelenlévő feleket Varga Andrea alpolgármester, a 4IM-projekt szakmapolitikai vezetője köszöntötte. Ezt követően Dr. Dobák Judit, a Miskolci Egyetem docense ismertette a 4IM-projekt részeként elkészített háztartási felmérés eredményeit.

Nyolcadik alkalommal üléseztek a 4IM-projekt konzorciumi tagjai

A Társadalmi Innovációs Forrásközpont vezetője, Krank Andrea a szervezeti egység eddigi eredményeiről és jövőbeli terveiről referált a konzorciumi tagoknak, külön hangsúlyt fektetve arra, hogy a Forrásközpont munkája miként épül be a szociális munkába.

A konzorciumi tagok – az Abaújrakezdés Közhasznú Egyesület, az AEIDL, a HÁRFA Alapítvány és Kassa városa – az előző konzorciumi ülés óta elvégzett feladatokról számoltak be, majd Osgyáni Gábor szakmai koordinátor a következő időszak munkatervét ismertette. Végezetül a 4IM-projekt menedzsmentje a 2. időközi szakmai és pénzügyi beszámolóról tartott előadást.

Nyolcadik alkalommal üléseztek a 4IM-projekt konzorciumi tagjai

A lakosokkal közösen a tisztább Bábonyibércért és Tetemvárért

A 4IM-projekt is csatlakozott ahhoz az akcióhoz, amelyet a MiReHu Nonprofit Kft. szervezett az Európai Hulladékcsökkentési Hét alkalmából. A miskolci hulladékkezelési cég egyik szakembere köztisztasági kérdésekkel kapcsolatos közösségi találkozón beszélgetett a Bábonyibércen és a Tetemváron élőkkel. A találkozóknak köszönhetően a helyiek nagyobb rálátást kaptak a hulladékkezelési rendszer működésére, amely tudás a hétköznapi életükben is nagy segítségükre lesz.

A lakosokkal közösen a tisztább Bábonyibércért és Tetemvárért

Kölcsönösen tanulságos közösségi beszélgetés alakult ki azokból a köztisztasági kérdésekkel kapcsolatos közösségi találkozókból, amelyeket a 4IM-projekt meghívására szervezett a program két területén a MiReHu Nonprofit Kft. A cég környezetvédelmi szakembere ismertető előadásokat tartott a Bábobinybércen és a Tetemváron.

Egyebek mellett kitért arra, hogyan működik Miskolcon a hulladékgyűjtés, –szállítás és –kezelés, kiváltképpen a szelektív irányzat. A gondolatébresztő után párbeszéd alakult ki a helyi lakosok és a szakember között. Jellemzően arra vonatkozóan merültek fel kérdések, hogyan lehet igénybe venni vagy bővíteni a szolgáltatást.

A lakosokkal közösen a tisztább Bábonyibércért és Tetemvárért

A beszélgetés célja az volt, hogy tényalapú információcsere történjen meg a szolgáltató és a szolgáltatást igénybe vevők között. Ezt az indokolta, hogy a tapasztalatok alapján több tévhit is terjed a városrészekben a hulladékgyűjtést- és szállítást illetően.

A lakosok örültek az objektív információknak és a beszélgetéseket követően többen jelezték, hogy csatlakoznának ahhoz a munkacsoporthoz, amely az érintett városrészek köztisztasági helyzetének fejlesztésén dolgozik a Társadalmi Innovációs Forrásközpont koordinálása mellett.

Utóbbi elindításával – és a fentebb részletezett programmal is – a 4IM-projekt a bábonyibérci és a tetemvári lakosok életminőségét kívánja fejleszteni, az érintettek bevonásával.

A szegénység nem csupán pénzkérdés

Közép-Európában egyedülálló szociális innováció zajlik Miskolcon

A szegénységgel kapcsolatos hazai kihívások számos települést érintenek. Miskolc vezetése 2021-ben a várost érintő problémák valódi mélységével való szembenézést választva a helyiekkel közösen kezdeményezte a problémák beazonosítását a korszerű és hatékony válaszok megtalálása érdekében. A “Miskolc a MI helyünk” gondolatára épülő társadalmi innovációs tervükre az EU Közép-Európában egyetlenként adott támogatást. A különleges településfejlesztési törekvésről Varga Andreát, Miskolc humán szolgáltatásokért felelős alpolgármesterét kérdeztük.

Számos településfejlesztési és szociális kezdeményezés zajlik az országban. Mitől különleges, vagy ígéretes az a projekt, amibe belekezdtek Miskolcon és mit értékelt benne az Európai Unió?

Ha azt akarjuk, hogy élhető és virágzó városunk legyen, tennünk kell valamit a szegénységgel. A 4IM projekt egy átfogó, összetett és szakmai szempontból komoly kihívás abban az értelemben, hogy új módszereket alkalmazva, egyben új intézményi képességeket fejlesztve céloz meg régi problémákat. Nem egy fentről vezérelt “Mit kell csinálni?” módszert követ, hanem a periférián élőkkel együttműködésben fogalmaz meg új irányokat azoknak a szociális és foglalkoztatási szolgáltatásoknak a fejlesztésére, illetve azok összekötésére, egymásra építésére, amelyek aztán terveink szerint a város teljes lakosságára kiterjeszthetők.

Az Európai Szociális Alap részeként a Foglalkoztatás és a Szociális Innováció Európai Programján (EaSI) belül adtuk be a pályázatot 69 másik projekt mellett. Ebből kilenc kapott támogatást, a miénk Közép-Európában egyedüliként nyert. Ezzel Miskolc egy olyan klub tagja lett, amelynek működési tapasztalatai beépülnek majd az Európai Unió szakpolitikai iránymutatásaiba és döntéseibe, más szóval európai szintű célokat támogató, helyi viszonyokban használható, hatékony támogatási rendszer kiépítése a feladatunk.

A szegénység nem csupán pénzkérdés

Fotó: minap.hu
 

A régi problémákra és az új módszerekre térjünk ki később, de előbb tisztázzuk, mi a jelentősége projektnek?

A tét az, hogy rendelkezünk-e korszerű, a város valóságával szembenéző, azt alakítani képes közszolgáltatásokkal. Városvezetőként a szociális és foglalkoztatási téma szakértőivel együtt az a feladatom, hogy rendszerben gondolkodjak. Ugyanúgy, mint a miskolciaknak munkalehetőséget kínáló, hozzánk letelepülő vállalatok vezetői, vagy azok a vállalkozások, amelyek itt születnek. Nekünk a valóságot érzékelő, arra reagáló olyan köz- és szociális szolgáltatásokat kell alkotnunk, amelyek a város lakóit támogatják, őket szolgálják, hogy minél többen független és önálló polgárai legyenek a városnak, és aktív szereplői a munkaerőpiacnak.

A meglévő szociális közszolgáltatások nem ezt tették eddig is?

20-30 évvel ezelőtt alkotott törvényi kereteink, közszolgáltatási módszereink, intézményi képességeink vannak, miközben a világ folyamatosan változott és változik most is. Elég csak a koronavírus járvány teremtette új élethelyzetre és annak máig tartó hatásaira gondolni, de ott vannak a régi problémáink is, amelyekkel az eddigi szolgáltatási rendszereink nem, vagy nem nagyon tudtak mit kezdeni. Az élet változik, a szükségletek és a kihívások változnak, a rendeleteket és az intézményi kereteket folyamatosan felül kell vizsgálni.

Kezdjük akkor a régi problémákkal.

A Központi Statisztikai Hivatal 2010-es cenzusa 33, az átlagnál rosszabb állapotú, felzárkózó településrészt azonosított Miskolcon, ezeken élő mintegy 5-6 ezer fős lakossággal. A város szociálpolitikával és szociális szolgáltatásokkal foglalkozó szakembereinek terepi munkája alapján tudjuk, hogy ezen városrészek száma mára örvendetesen 16-ra csökkent. Nagy baj viszont, hogy a lakosságuk majdnem megduplázódott, ma körülbelül 10 ezer fő él ezekben a városrészekben. Meg kell találnunk tehát azokat a szakmai és intézményi módszereket, amelyekkel elősegítjük, hogy a leszakadó rétegek maguk is hozzájáruljanak a szegénység csökkentéséhez.

Hogyan lehet ezzel a problémával megküzdeni?

Látnunk kell, hogy a marginalizált, és különösen a diszkriminált közösségeknek összetett nehézségeik vannak, amelyekre a fejlesztő szakmának speciális módszerekkel és szociális illetve foglalkoztatási szolgáltatásokkal, újításokkal és egymásra épülő megoldásokkal kell válaszokat találnia. Ezek a csoportok a többségi társadalomhoz képest alapvetően más tapasztalatokkal rendelkeznek az együttélésről, az életet szabályozó normákról, vagy az általuk is lakott település közösségében való személyes részvétel mikéntjéről.

Milyen lépéseket tettek eddig a projektben és miket értek el?

Először is 2019-20-ban nekiláttunk a szociálpolitikai rendszerünk áttekintésének, hogy megvizsgáljuk a jelen állapotot, az mennyire reagál jól 2021-22-23 kihívásaira. Aztán terepi munkába kezdtünk, hogy lássuk a valóságot, és hogy fel tudjuk mérni a problémák mélységét, sajátosságait. Ebben vetettük be például az idehaza még újdonságnak számító módszertan, a közösségi coaching eszköztárát.

Ez egy új szakma? Mivel foglalkozik Miskolcon a közösségi coach?

A közösségi coach egy iránymutató személy, aki támogatja a közösségeket és szervezeteket céljaik azonosításában és elérésében. Ő a helyi közösség önszerveződésének és újjászerveződésének előmozdítója. Támogatja és mentorálja az érdeklődők és különösen az aktív szerepre vállalkozók köreit. A közösségi coaching egy olyan fejlesztési eszköz, amely a közösség tagjait arra ösztönzi, hogy érdekeik, valamint érdeklődésük szerint együtt cselekedve kibontakoztassák az egyénekben és a közösségben rejlő lehetőségeket, amelyek aztán segítséget és kapaszkodót nyújthatnak a mélyszegénységből való kitöréshez. A 4IM projekt keretében a 16, az átlagnál rosszabb állapotú, felzárkózó városrészből kiválasztott két településrészen: a Tetemváron és a Bábonyibércen kezdték meg a közösségi coach-ok a munkájukat. A velük való együttműködés célja, hogy megtudjuk, mik a helyi igények és a párbeszéd révén többet lássunk az ott élők mindennapjairól, illetve hogy velük együtt kidolgozzuk azt a módszertant, amelyet később intézmények és szolgáltatások fejlesztéséhez is használni tudunk.

Mi a tétje a 4IM projektnek?

Ez egy intézményfejlesztési projekt is, amely révén kidolgozhatjuk azokat az új szolgáltatási utakat, amelyek támogatni tudják az átlagnál rosszabb állapotú, felzárkózó településrészeken élő miskolciakat saját helyzetük javításában, a miskolci közösséghez való jobb integrációban, beleértve a bekapcsolódást a munka világába. Miskolcon ugyanis abban a sajátos helyzetben vagyunk, hogy egyszerre van nálunk munkahely- és munkaerőhiány. Alpolgármesterként hiszem, hogy a társadalmi valóságunkra reagáló, megfelelő szociális és az azzal összekötött foglalkoztatási támogató rendszerrel e két jelenség közelebb hozható egymáshoz és a hozzánk érkező cégek több munkaerőt találnak majd itt a jövőben, mint amennyit most látunk.

Lesz más innováció is a projektben?

Vizsgáljuk a minimáljövedelem bevezetésének lehetőségét is. A közhiedelemmel ellentétben a szegénység ugyanis nem csak pénztelenséget jelent, ahogy az abból való kiutat sem kizárólag a pénzkérdés képes megoldani. A minimáljövedelem nem járulékalapú pénzbeli juttatás, legfontosabb funkciója, hogy azoknak is biztosítsa a megfelelő és alapvető közszolgáltatásokhoz, például egészségügyi ellátáshoz, gyermekgondozáshoz vagy az energetikai, közlekedési, digitális kommunikációs szolgáltatásokhoz való hozzáférést, akiknek ehhez nincs elegendő forrása. A funkciója az, hogy pótolja mindazt, ami az adott személyek számára hiányzik a méltó emberi élethez. A minimáljövedelem nem azonos a feltétel nélküli alapjövedelemmel, ugyanis nem feltétel nélküli. A minimáljövedelem fontos része a személyre szabottság mellett az, hogy az érintett együttműködik a kijelölt szociális és foglalkoztatási szervezettel. Ha nincs együttműködés, nincs támogatás. Ennek társadalmi haszna, hogy a szakemberek többet megtudnak az érintettekről és további olyan körülményeket tárhatnak fel, például fizikai betegséget, vagy mentális blokkokat, amelyek gátolták az egyének munkaképességét, vagy munkába állását és az együttműködés révén további személyre szabott segítséget tudjunk adni a munkaerőpiacra jutás érdekében.

Mennyi időre szól a projekt és milyen eredményeket értek el eddig?

A projekt 2021 novembere és 2024 júniusa közötti, 30 hónapig tartó munkát jelent. Minden korábbi programtól abban is különbözik, hogy a két kiválasztott városrészben ráébresszük a lakosságot, ők is tehetnek körülményeik javítása érdekében, valamint arra, hogy nélkülük semmi nem fog változni. Ezért egyrészt velük együttműködve apró, de fontos feladatokat tűztünk ki és valósítottunk meg közösen. Ilyen volt például a bábonyibérci lépcsősor felújítása. A helyiek jelezték, hogy a gyerekek az iskolába, felnőttek a munkahelyre, vagy hivatalba menve eddig esős időben csak sáros cipőkkel tudtak menni, ami gyakran konfliktusokat szült és erősítette a velük szembeni sztereotíp véleményeket. Velük közösen felújítottuk a lépcsősort. Ilyen apró lépésekkel tudjuk javítani egyrészt az emberi méltóságot, másrészt csökkenteni a többségi társadalommal való hétköznapi feszültségeket. De volt a szomszédos városrészeken élőkkel közös, jó hangulatú patakmeder tisztítás, ahol a közös munka során rájöttek, hogy vannak azonos problémáik is és érdemes ezek ellen közösen tenni. De voltak a környék iskolásaival gyerektalálkozók, amelyekből közös játékok, színházlátogatás, kerti magaságyás készítés és idegennyelv tanulás valósult meg.

Mi lesz a projektben megszerzett tanulságokkal és tapasztalatokkal?

Folyamatosan gyűjtjük és értékeljük a tanulságokat. Polgármester úr azért hozta létre a Társadalmi Innovációs Tanácsot, hogy a Tanács konkrét javaslatokat tegyen az önkormányzat számára, milyen szociálpolitikai változtatásokra van szükség. A projektnek emellett földrajzilag távolabbi kihatása is van. A Miskolchoz nagyon hasonló társadalmi és gazdasági jelennel, valamint közelmúlttal rendelkező Kassa, mint testvérváros is használni tervezi a tapasztalatainkat saját kihívásainak kezelésére. Ezen felül pedig a kormányzat részére is jelzéseket teszünk arról, milyen országos szintű jogszabályi változtatásokat látunk szükségesnek.

Az innovatív szociális szféráért dolgoznak

Partnerségek a szociális munkában címmel rendeztek szakmai összejövetelt a területen dolgozó szakemberek számára 2023. november 6-án. A tudományos találkozón a másfél éve indult 4IM program részleteit mutatták be. A projektben résztvevő szakemberek elsősorban a leszakadó városrészekkel, az ott élők felzárkóztatásával foglalkoznak.

A projekt célja olyan új eszközök bevezetése a szociális munkába, amelyek integrált szociális fejlesztést tesznek lehetővé. A szociális munka hetére tervezett szakmai konferencia célja az innovációk szélesebb körű bemutatása volt. Az ágazat összes érintettjét megcélzó tanácskozás programja ennek megfelelően úgy állt össze, hogy a szféra egyéb innovatív módszerei is bemutatkozási lehetőséget kapjanak.

Az innovatív szociális szféráért dolgoznak

A rendezvényt megnyitó Varga Andrea alpolgármester, a 4IM-projekt szakmapolitikai vezetője elmondta, a projekt megvalósítására még 2021-ben nyert uniós forrást a város, az azóta eltelt időben áttekintették a város szociálpolitikai, támogatási rendszereit, a szolgáltatásokat, majd új struktúrákat alakítottak ki. Ma már több emberhez tudnak eljutni.

- Elsősorban a foglalkoztatás erősítése a célunk, illetve az, hogy mindenki a saját erejéből tovább tudjon lépni - mondta, hangsúlyozva a megszokott intézményi struktúrák és a keretek tágítását.

Az alpolgármester hozzátette, Miskolcon még van olyan munkaképes korú lakosság, akiknek segítséget nyújthatnak foglalkoztatási tanácsadókkal - a szociális intézményekben eddig nem volt ilyen típusú szolgáltatás.

Az innovatív szociális szféráért dolgoznak

Varga Andrea felidézte, Miskolcon már létrejött a Társadalmi Innovációs Tanács. A szakértőkből álló csoport azt vizsgálja, hogyan lehet kiterjeszteni, javítani a szociális ellátások és szolgáltatások minőségét.

A konferenciától azt várták, hogy a szociális szakemberek olyan új "eszközöket" találnak, amelyekkel javulhat az eredményesség - ehhez bátorságra és innovációra van szükség az alpolgármester szerint.

Miskolcon már hagyomány, hogy a szociális munka napjához közeledve egésznapos szakmai programot szervez a Miskolci Egyesített Szociális, és Gyermekjóléti Intézmény. Gúr Péter Attila igazgató elmondta, a 4IM olyan konkrét programelemeket valósít meg két területen - a Bábonyibércen és a Tetemváron -, amik egyfajta pilot-projektként is felfoghatók, és amik túlmutatnak a kötelező jogszabályi feladatellátáson. A szakemberek folyamatosan jelen vannak az említett két területen, belülről ismerik a problémákat, és igyekeznek bevonni az érintett helyieket.

- Egyúttal közösségeket is szervezünk, hiszen többéves tapasztalat, hogy ahol jól működő közösség fejlődik, ott előbb-utóbb a kemény munkával megtett, apróbb lépéseknek sokkal nagyobb hozadéka van - fogalmazott.

Az innovatív szociális szféráért dolgoznak

A konferencia több mint 100 résztvevője mindezeknek megfelelően először három gondolatébresztő előadást hallgatott meg. Osgyáni Gábor, a 4IM-projekt szakmai koordinátora a program innovatív eszközeiről beszélt. Ezt követően Molnár Péter, a Miskolci Szakképzési Centrum főigazgatója ismertette a Miskolci Szakképzési Centrum innovatív oktatási módszereit, végezetül pedig Dávid Ferenc, a Kékpont Alapítvány Innovációs munkacsoportjának vezetője mesélt "A józanság háza" nevű program tapasztalatairól.

Az ebédszünetet követően interaktív szekciókkal folytatódott a program, amely során az érdeklődők az előadásokban ismertetett innovációk gyakorlati vetületeivel ismerkedhettek.

Az írás alapját a minap.hu cikke adta.