Rákóczi-ház (Dőry-kúria) és a Sötétkapu

Az egykori városkapuk emlékét Miskolcon ma már jobbára csak az utcanevek őrzik. Ismerjük a Csabai-kaput, a Zsolcai kaput, a Szentpéteri-kaput és a Győri kaput, s az utóbbi években egyre többször esik szó a Dózsa György utcán egykor állt Fábián-kapuról is. Kevésbé ismert azonban a „kapu a Meggyes-alján”, amely a Szinva túlsó partja mentén vezetett Diósgyőr felé.

A fogalommá vált Sötétkapuról gyakran mondják: ez az egyetlen miskolci kapu, amely nem vezet sehová. Pedig valójában éppen ellenkezőleg: a város történelmi magjába vezet. A Csabai-kapu felől az Alsó-Papszeren, a Piactéren, a Kossuth és a Palóczy utcán át, a Minorita templom mellett haladt az út Sajószentpéter irányába – mindaddig, amíg a 18. század végén meg nem nyitották a Kazinczy és a Szemere utcákat.

A ma Sötétkapu néven ismert boltozott átjáró 1771-ben épült, s attól kezdve választja el a középkori piacteret a mai főutcától. Eredetileg két városi tér – az Alsó-Piac és a Felső-Piac – között teremtett kapcsolatot, emeleti szintje csak 1790-re készült el. A 19. század elejére rögzült elnevezése nem véletlen: aki áthaladt rajta, szó szerint és átvitt értelemben is belépett Miskolc történelmi középpontjába.

A kapuhoz kapcsolódó épületegyüttes – a mai Rákóczi utca 1. szám alatti házcsoport – egykor összekapcsolta az úgynevezett Vay-házat (ma Széchenyi u. 12.) és a Dőry-kúriát (ma Rákóczi u. 2.). Utóbbi 1650–1660 között épült, s Miskolc egyik legrégebbi fennmaradt nemesi lakóépülete.

A Dőry család a város leggazdagabb és legbefolyásosabb nemesei közé tartozott. A kúria 1755-ig volt tulajdonukban, ekkor a diósgyőri koronauradalomhoz került, majd Rákóczi Júlianna férje, Aspremont herceg birtokába. A Széchenyi utcai főbejárat feletti címer – bár többször átalakították, hitelesen nem azonosítható – ennek az időszaknak állít emléket.

Egy 1755-ös összeírás szerint az épület impozáns méretekkel bírt: a nyugati szárnyban háromszobás, konyhás, kamrás uradalmi sóház működött, mellette raktárként, illetve irattárként használt kettős boltív. A földszinten három kereskedő üzlet kapott helyet, az emeleten 13 szoba és 4 konyha – összesen 32 helyiség alkotta a kúriát. Az udvari istálló ugyanennyi állat befogadására volt alkalmas. Az udvar felé boltíves tornác húzódott. A nyugati szárny jelentős részét 1908–1909-ben bontották le az Első Magyar Biztosító Rt. palotájának építésekor, ezért „billen meg” ma az épület aránya a főbejárathoz képest.

A kúria másik, máig élő neve: Rákóczi-ház.

A hagyomány szerint II. Rákóczi Ferenc három alkalommal is megszállt itt. 1697-ben, amikor a hegyaljai felkeléssel összefüggésben letartóztatták, és Bécsújhely felé szállították. 1704-ben, Tokaj visszafoglalása után, amikor a kuruc hadak Miskolcon rendezték be főhadiszállásukat – 1704. január 18. és március 15. között innen indultak Eger elfoglalására. Rövid időre Miskolc a szabadságharc központja lett: itt fogadott a fejedelem francia követet, itt születtek a miskolci dekrétumok, s innen rendelte el a szabadságharc „hírmondójának” elindítását. 1706 elején ismét a városban időzött, vezérkarával a középkori piactér környékén, több házban elszállásolva.

A kérdés azonban máig nyitott: valóban ebben a kúriában szállt-e meg? Levéltári bizonyíték nem került elő. Dobrossy István és Szendrei János is óvatosan fogalmaz: nem bizonyítható, de erősen valószínű, hogy a város legnagyobb és legreprezentatívabb nemesi háza alkalmas volt a fejedelem elszállásolására.

A kúria története a 18–19. században új irányt vett. Földszinti üzleteit és emeleti lakásait görög kereskedők bérelték, majd tulajdonossá váltak; később az ingatlan egyházi tulajdonba került. A 20. század első felében zsidó kereskedők bérelték a földszinti helyiségeket. A tulajdonjog az államosításig a miskolci görögkeleti egyházé maradt.

A műemlék főépületet felújítás után 1998-ban adták át. A dalmát kapu egyik oldalán az intézmény nevét jelző tábla, a másikon II. Rákóczi Ferenc bronz portréja (Jószai Zsolt alkotása) kapott helyet. A Dőry-pince 2001-ben nyílt meg. Ma az egykori nemesi kúria a Miskolci Galéria otthona.

A Sötétkapu és a Rákóczi-ház együtt több mint építészeti emlék. Korszakhatár. Átjáró múlt és jelen között. A kapu árnyékában állva felmerül a kérdés, amely az épület történetét mindvégig kíséri: hol húzódik a határ legenda és történelmi valóság között?

Talán éppen ott, ahol a városi emlékezet és a levéltári bizonyíték egymásnak feszül – és egyik sem enged teljesen.

Forrás: Barna György – Dobrossy István Miskolc Belvárosa Házak, emberek, történetek 2010.

Fotók: Horváth Csongor, Boda József magángyűjtemény