Ugrás a tartalomra

2022. május

4IM Projekt - II. konzorciumi találkozó, Miskolc

Május 25-én a 4IM Projekt konzorciumi tagjai második személyes találkozójukat tartották.

Délelőtt a HÁRFA Alapítvány által szervezett kapacitás fejlesztő tréningét tartották meg. A workshop első felében egy rövid bevezető után páros feladatokat végeztek, melyek segítségével a projekt résztvevői jobban megismerhették egymást. Ötpercenként váltakozva kellett a pároknak mesélnie egymásnak olyan dolgokról, amelyekért hálásak az életben, azonban nem volt szabad kérdezni, vagy reagálni a másik félnek.

Varga Andrea, Miskolc humán területekért felelős alpolgármestere, szakmai vezető projekt indulását értékelő szavai után a konzorciumi tagok első negyedéves beszámolói következtek.

Képes Norbert, a Forrásközpont vezetője, Dernei Balázs, az Abaújrakezdés Közhasznú Egyesület vezetője az eddig elvégzett munkájukról számoltak be. A Hárfa Alapítvány részéről Nagy-Kórodi Annamária projektmenedzser ismertette a projektben való tevékenységüket, illetve a partnerek betekintést kaptak projekt belső kommunikációs folyamatainak, felületeinek szervezésébe.

A projektbe vonandó érintettek kérdőíves kutatásának módszertani kérdéseiről Dr. Hab. Szabó-Tóth Kinga beszélt. Osgyáni Gábor a Hárfa Alapítvány szakmai koordinátora a projekt monitoring kérdőívének céljait és használatát ismertette. Végezetül Márczis Márta értékelte az első negyedév eredményeit, kijelölve a következő hónapok munkáját, megjelölve azok elvárt eredményeit.

A 4IM projekt partnereinek első személyes találkozója

2022. május 24-én Varga Andrea, a projektvezető Miskolc város humán területekkel foglalkozó alpolgármestere köszöntőjét követően a 4IM projekt tartalmát Márczis Márta projektvezető, illetve a projekt operatív irányítását végző Társadalmi Innovációs Forrásközpont vezetője, Képes Norbert ismertette.

A projektvezető azt emelte ki, hogy a projekt egyik alapcélja a szakmapolitikai szabályozások, a különböző önkormányzati támogatások hatékonyságának felülvizsgálata A projekt azt szeretné elérni, hogy az abban résztvevők több mint 80 százaléka legyen foglalkoztatott, képezhető, vegyen részt képzésben vagy más aktivizáló tevékenységben. Ezt legalább 300 fő részvételével szükséges kipróbálni a két célterületen.

Cél még a Társadalmi Innovációs Forrásközpont, mint háttérintézmény működtetése, melynek leginkább koordináló és menedzsment feladatai, integratív, változást előmozdító szerepei vannak. Kulcsszerepet játszik a modellben, nem csak a szolgáltatások integrált jellegének a biztosításában, hanem az ezzel járó tevékenységek operatív fenntartásában, irányításában. Két miskolci városrészben, Bábonyibércen és Tetemváron állandó személyzettel rendelkező helyi szolgáltatópontokat alakítanak ki, amelyek a célcsoporttal való direkt kapcsolattartást biztosítják. Ezek keretében kezdték meg működésüket a közösségi coachok, hogy a helyi közösség körében elősegítsék a közösségi akciócsoportok kialakítását. A modell alulról építkezve segít azonosítani az egyes háztartások helyzetét, majd a célzott támogatási csomagok felajánlásán túl azt célozza, hogy a változás a közösségen belülről induljon el.

Dr. Habil. Szabó-Tóth Kinga a Miskolci Egyetem, Alkalmazott Társadalomtudományok Intézetének vezetője a projekt és a kutatás módszertanát mutatta be, valamint a kérdőíves kutatások összetételéről tartott előadást. Szó esett az integráció nehézségeiről, a szegregátumok funkcióiról, a megszüntetésükkel kapcsolatos kísérletekről. A két projektterület felmérését egy hónap alatt tervezik teljesíteni, ehhez egyetemistákat, illetve gyakornokokat vonnak be, összesen 9-10 fő áll majd rendelkezésükre.

A partnertalálkozón került sor a Társadalmi Innovációs Állandó Munkacsoport (TIÁM) első megbeszélésére. A TIÁM tagjai kormányzati intézmények, a helyi önkormányzat érintett szervezetei, a helyi hátrányos helyzetű közösséget támogató civil szerveztek, oktatási intézmények, valamint a közösségi akciócsoport tagjai. A Munkacsoport felelőssége alá esik a városi szintű szolgáltatási rendszer átalakítása, továbbá javaslattételi joggal rendelkezik a város közgyűlésé számára döntéseket kezdeményezni. A városi szintű elmozdulást az is segíti, hogy a Társadalmi Innovációs Állandó Munkacsoportnak tagjai a közösségi akciócsoportok képviselői is.

A partnerek tájékoztatást is kaptak, majd kerekasztalbeszélgetéssel zárták az első tanácskozási napot.