Élet a városban
Városinformáció

Miskolc Települési Értéktár

A magyar nemzeti értékekről és a hungarikumokról szóló 2012-ben született törvény és a hozzá kapcsolódó 2013. évi kormányrendelet alapján Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata létrehozta a Miskolci Települési Értéktárat.
A 2013 óta egyre bővülő Értéktár hét szakterületi kategóriában (agrár- és élelmiszergazdaság, épített környezet, ipari és műszaki megoldások, kulturális örökség, sport, természeti környezet, turizmus és vendéglátás) összesen ötven helyi értéket tartalmaz. Az Értéktár nem önmagában álló gyűjtemény, hanem része az ország tájegységi, megyei, ágazati értéktárait és a Magyar Értéktárat felállítani kívánó kormányzati kezdeményezésnek. A helyi értékeink gondozásán túl az Értéktár célja, hogy naprakész adatbázisként szolgáljon a szakma számára, valamint, hogy plusz publicitást nyújtson a benne található értékeknek. Az Értéktár hozzájárulhat a miskolci lokálpatriotizmus erősödéséhez és természetesen építi a Miskolc márkát is.

Fontos szempont, hogy hungarikum csak a Magyar Értéktárban szereplő kincs lehet, ezért a Miskolci Települési Értéktárban fellelhető helyi értékeink közül idővel akár kiemelésre méltó  nemzeti értékké, hungarikummá is válhat valamelyik.