A Fekete kutya és a Weidlich-palota

A Fekete kutya története jóval több, mint egy régi bolt cégére. Miskolc polgárosodásának, kereskedelmi öntudatának és emberléptékű világának jelképe. Egy olyan városé, ahol a bolt nemcsak árut, hanem bizalmat is adott – és ahol egy fekete kutya szobra generációkon át vigyázta a tisztességes munkát.

A név mögött egy ember áll: Weidlich Pál.

Az 1862-ben született kereskedő 1881-ben érkezett Miskolcra. Pályáját a legendás Máhr Károly fűszerboltjában kezdte üzletvezetőként. Tehetségére korán felfigyeltek: Baross Gábor kereskedelmi miniszter külföldi tanulmányútra küldte. Belgrád, Athén, Kairó, Alexandria, Szmirna és Konstantinápoly – nemcsak városok voltak számára, hanem iskolák. Később Bécsben, a híres „Schwarzer Hund” drogériában dolgozott, ahol komoly kémiai ismereteket szerzett. Innen eredhetett az embléma is: a Fekete Kutya.

1891-ben átvette Máhr Károly 1756-ban alapított üzletét, amelynek neve már akkor is Fekete Kutya volt. A cégér – amely ma a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum gyűjteményében található – idővel fogalommá vált a városban. A holland vetőmag, a svájci sajt, a kassai sonka azt üzenték: Miskolc felzárkózott Európához. Az üzlet egyik büszkesége a vetőmagkereskedelem volt; ezzel Weidlich az 1900-as párizsi világkiállításon is elismerést szerzett.

A Fekete kutya azonban nemcsak kereskedelmi márka volt, hanem erkölcsi jelkép is. A legenda szerint egy betörőt éppen a hűséges eb leplezett le, s ezzel a kutya a biztonság és a becsület szimbólumává vált. Hogy a történet minden részlete igaz-e, ma már nehéz bizonyítani – de a városi emlékezet számára a kutya mindig ott állt az üzlet előtt, őrizve a rendet.

1911-ben új korszak kezdődött. Felépült a Weidlich-palota, a város akkori legnagyobb bérháza. Tervezője nem más volt, mint Hajós Alfréd. A négyemeletes épület a magyar városi későszecesszió jellegzetes példája: szimmetrikus homlokzatát lekerekített sarkú toronypár koronázta, közöttük törtíves timpanonnal lezárt középrizalit emelkedett. A földszint és az első emelet elegáns portálszerkezetet kapott, a felsőbb szintek pedig egy valódi nagyvárosi bérpalota tömegalakítását követték. A homlokzat a maga korában is eklektikusnak számított, mégis egységes művészi szemlélet – az úgynevezett Gesamtkunstwerk – jellemezte.

A palota két középkori telek összevonásával épült. 30 lakás és 24 üzlethelyiség kapott benne helyet. Az udvari bejárat jobb oldalán működött a Fekete Kutya „Fűszer-, bor-, ásványvíz és magkereskedés”. A bejárat bal oldalán a „Fehér Galamb” divatáruház nyitotta meg kapuit. A házban működött bútorgyár bemutatóterem, agrárbank, biztosítótársaság, litográfiai műhely, könyvnyomda, cipész, borbély, szabó és dohánykereskedés is. A Schweitzer-bolt alatti pincében még az Apolló mozgókép-színház is helyet kapott, amely később a Korona Szálló nagytermébe költözött, s Kossuth Filmszínház néven vált ismertté.

Weidlich Pál a két világháború között a város legtöbb adót fizető polgárai között szerepelt. Üzlete nem hivalkodott, de minőséget jelentett. A legjobb borokat nála lehetett kapni, s a bolt neve egyet jelentett a megbízhatósággal.

Az 1960-as évek „városképjavító” beavatkozásai azonban megcsonkították az épületet: eltávolították a jellegzetes tetőtornyocskákat, a homlokzati feliratot és több díszítőelemet. A főutca lecsupaszítása során a patinás palota elveszítette meghatározó városképi szerepének egy részét. A fűszerüzlet 1983-ig működött a kapubejáró jobb oldalán.

A Fekete kutya szobra idővel eltűnt a városból. Évtizedek múltán – ha nem is eredetiben, de hiteles másolatban – visszatért. Ez a visszatérés nem puszta nosztalgia, hanem jelképes gesztus: emlékeztet arra az időszakra, amikor Miskolc a saját polgárai erejéből, tudásából és munkájából építkezett.

Ma a Weidlich-palota falai között már más üzletek és intézmények működnek. A tornyok nem magasodnak úgy az ég felé, mint egykor. De a történet megmaradt.

A Fekete kutya ma is azt üzeni: Miskolc akkor volt igazán erős, amikor hitt a saját értékeiben.

A mi kutyánk.

A mi történetünk.

Forrás: Dobrossy István Miskolc Írásban és képekben 1. 2006.

Fotók: Horváth Csongor, ReimanZoltán magángyűjtemény, Boda József magángyűjtemény