Az Erzsébet fürdő – Miskolc első közfürdőjének története
Amikor a Papmalom helyén a város teret rendezett, a miskolciak hamar felismerték: a fejlődő, polgárosodó városnak korszerű közfürdőre van szüksége. A korábbi fürdők már nem tudták kiszolgálni az egyre növekvő igényeket, így 1890-ben felvetődött egy modern városi fürdő megépítésének gondolata.
A terveket Adler Károly készítette. Az építkezés 1892-ben indult, és néhány hónap alatt elkészült az eklektikus stílusú közintézmény, amelyet 1893-ban adtak át. A beruházást részvényjegyzéssel is támogatta a város közönsége – sokan érezték úgy, hogy egy modern fürdő a polgári kultúra elengedhetetlen része.
A fürdőtársaság elképzelése szerint az épület centrumában meleg vizű medence kapott helyet, mellette egy langyos és egy kisebb hideg vizű medence szolgálta a vendégeket. A Szinva felőli oldalon 22×9,5 méteres uszodát alakítottak ki. Az építmény főhomlokzata a telek felét foglalta el; a fennmaradó, mintegy 50 méter hosszú és 34 méter széles terület későbbi bővítésre szolgált volna – ez azonban végül nem valósult meg.
A 49,5×12 méteres alapterületű főépület középpontjában lépcsőn megközelíthető, kupolás előcsarnok állt, amely a belső tér reprezentatív magja volt. Innen jobbra és balra folyosók nyíltak: az északi oldalon első osztályú, a délin másodosztályú kádfürdők kaptak helyet. A belső elrendezés a keleti és nyugati homlokzaton is azonos tagolást mutatott.
A kupolacsarnokból külön előtéren át lehetett eljutni az uszodába, illetve a medencék vetkőzőihez. Az uszoda és a fürdőmedencék önálló építményként kapcsolódtak a komplexumhoz. Az uszoda kelet és dél felé kapott nyílászárókat, míg a medencék – a hozzájuk tartozó zuhanyzóval, gőzkamrával, dörzsölővel, szárítóval és fodrászteremmel – keleti, északi és nyugati irányból természetes megvilágítást biztosító ablakokkal épültek. A nyugati határon szoba, konyha, kazánház, gépház és szivattyúterem zárta az épületegyüttest.
A fürdőhöz – és a városképhez – szervesen hozzátartozott a messze magasodó kémény, amely évtizedeken át jelezte a széntüzeléses vízmelegítés működését. Ezt 1974–1975 között robbantással bontották le, ekkor szűnt meg a régi fűtési rendszer.
Az Erzsébet fürdő már a 20. század elején népszerűvé vált, ezért európai minták alapján korszerűsítették és bővítették. Az ötvenes évektől a Miskolci Vízművek és Fürdők Vállalat üzemeltette. Az idő azonban nem kímélte az épületet: állapota az 1990-es évekre jelentősen leromlott, 1994-ben bezárták.
1996-ban a város értékesítette az ingatlant. A főépület felújításon esett át, az uszodarészt elbontották. A rekonstrukció – amelynek során a kupolát üvegszerkezettel építették újjá – új, modern karaktert adott az épületnek. 2010-ben az egykori közfürdő immár komplex diagnosztikai és egészségügyi központként nyílt meg újra. Ma gyógyászati magánrendelők és egészségmegőrző szolgáltatások működnek falai között.
Az Erzsébet fürdő története így jóval több, mint egy intézmény históriája. Összekapcsolja az Erzsébet tér, a Dísz tér, majd a Szent István tér átalakulását és a belváros integrált fejlesztését. Volt a polgári tisztálkodás és találkozás tere, a modern városi infrastruktúra jelképe, majd a gyógyulás helyszíne.
Ahogy változott Miskolc arculata, úgy változott a fürdő funkciója is – de kupolája ma is emlékeztet arra a korszakra, amikor a város tudatosan építette saját jövőjét.
Forrás: Barna György – Dobrossy István Miskolc Belvárosa Házak, emberek, történetek 2010.
Fotók: Horváth Csongor, Boda József magángyűjtemény, Kelecsényi Gombos Ágnes
Képeslapok: Reiman Zoltán magángyűjtemény
