A miskolci acélgyártás története
A Diósgyőri Acélművek területe több mint két és fél évszázados ipari múltra tekint vissza. A diósgyőri vasgyártás kezdetei az 1770-es évekre vezethetők vissza, amikor Mária Terézia uralkodása idején megjelentek a térségben az első vasipari manufaktúrák. Az 1770-ben alapított Diósgyőri-Hámori Vasművet 1868-ban kormányzati döntés alapján helyezték át a mai diósgyőri területre. A gyár egyik legfontosabb feladata a rohamosan fejlődő magyar vasúthálózat kiszolgálása volt: kezdetben síneket és sínszereket gyártottak.
A diósgyőri kohászat fejlődését a technológiai megújulás folyamatosan kísérte. Az 1870-es évek végétől a korszerűbb folytacélgyártásra tértek át, majd Siemens–Martin kemencék és Bessemer-konverterek alkalmazásával jelentősen növelték a gyártás mennyiségét és minőségét. Az acél- és vasöntödék, kovácsműhelyek, valamint a különböző hengerművek létrejöttével egyre szélesebbé vált a termékkör. A diósgyőri gyár fokozatosan az ország egyik legjelentősebb kohászati központjává vált.
A gyár jelentősége a vasúti termékek mellett folyamatosan bővült. A századfordulóra már közel tízezer embernek biztosított munkát, és a diósgyőri szakemberek olyan kiemelt ipari beruházásokban is részt vettek, mint az Erzsébet híd elemeinek gyártása. A fejlődő ipar a hadiipar számára is fontos szerepet kapott: kezdetben lövedékekhez szükséges speciális lemezeket, később ágyúcsöveket, majd komplett lövegeket is gyártottak. Az első világháború idején ennek kiszolgálására az Ógyár mellett létrejött az Újgyár is, amely később jelentős gépgyárrá fejlődött.
A második világháború pusztításai után újabb nagyarányú fejlesztési időszak következett. Új nagyolvasztók, elektrokemencék és hengerművek épültek, majd a diósgyőri kohászat egyre inkább a minőségi és nemesacélok gyártására specializálódott. A gyár ekkor rendkívül összetett, szinte teljes vertikumú ipari rendszert alkotott: a vasérc feldolgozásától és a nyersvas előállításától kezdve az acélgyártáson, öntésen, kovácsoláson és hengerlésen át egészen a késztermékek előállításáig számos munkafolyamat egy helyen zajlott.
A diósgyőri gyár nemcsak gazdasági és ipari központ volt, hanem a város életének is meghatározó része. Fénykorában, 1964-ben közel húszezer embernek adott munkát, és még 1989-ben is mintegy 12 ezer munkavállaló dolgozott a gyárban. Az üzem a dolgozók és családjaik életét számos szociális, egészségügyi, közművelődési és sportintézmény fenntartásával is segítette. A gyár körül kialakult lakó- és intézményrendszer hosszú időre meghatározta Diósgyőr és Miskolc fejlődését.
A rendszerváltást követően a korábbi nagyüzemi struktúra fokozatosan felbomlott. 1989-ben a Lenin Kohászati Művek neve DIMAG Rt.-re változott, majd 1991 után megkezdődött a teljes vertikum részekre bontása és a gyáregységek önállósodása. Az ezt követő években több privatizációs és újraszervezési kísérlet történt, azonban ezek nem tudták hosszú távon biztosítani a kohászat fennmaradását. A DIMAG Rt., majd a DAM Rt., a DAM Steel Kft. és végül a DAM 2004 Kft. működését is felszámolási folyamatok követték.
2009-ben a termelés végleg megszűnt, és ezzel lezárult a diósgyőri nagyüzemi kohászat több mint két évszázados történetének egyik legfontosabb korszaka. A korábbi gyárépületek és csarnokok egy része megmaradt, másokat elbontottak vagy új tulajdonosokhoz kerültek. A következő években a hatalmas iparterület tulajdonosi és használati struktúrája egyre összetettebbé vált.
A Diósgyőri Acélművek öröksége azonban ma is jelen van. A történelmi ipari területen jelenleg is működnek olyan vállalkozások, amelyek részben tovább viszik a diósgyőri kohászat hagyományait: fémfeldolgozással, kovácsolással, gép- és fémszerkezetgyártással, megmunkálással, valamint egyéb ipari tevékenységekkel foglalkoznak.
A Diósgyőri Acélművek története így nem csupán egy gyár története. A több mint 250 éves ipari örökség szorosan összefonódott Miskolc gazdasági, társadalmi és városfejlődési történetével. A terület ma új korszak előtt áll: célja, hogy ipari múltjának értékeit megőrizve és azokra építve a jövőben ismét Miskolc egyik meghatározó gazdasági és közösségi térségévé váljon.