Városháza
Önkormányzat

Varga Andrea

Déryné színházi díj
2023. évi kitüntetett

Pályakezdése óta a Miskolci Nemzeti Színház tagja. Kiválóan áll helyt különböző szerepkörökben. Kisebb- nagyobb szerepekben is változatos karaktert mutat, sokszínű, szép sorsokat épít.  Énekhangja emlékezetes perceket szerez a nézőknek.  Szép pillanatokkal gazdagította az előadások élményét. A közönség és a társulat egyaránt kedveli, több alkalommal nyert közönség és társulati díjat. Szívesen vesz rész jótékonysági kezdeményezésekben (koncertek, fellépések a rászoruló emberekért és állatokért.) A városi rendezvények állandó szereplője. Részt vett a 2021-ben Nívó-díjat kapott Csendes éj videofelvételen is.  Varga Andrea énekhangjára 1997-ben, Tornaalján (Szlovákia) egy tehetségkutató fesztiválon figyelt fel Majoros István, a Miskolci Nemzeti Színház koreográfusa, aki a zsűriben foglalt helyet. A következő évadban, sikeres felvételi után a színház színitanodájában Majoros István osztályába került.  A három éves tanoda elvégzése után a színház társulatának tagja lett. Erről a művésznő így emlékezik meg egy interjúban: Pályakezdése óta a Miskolci Nemzeti Színház tagja. Eleinte elsősorban énekhangja volt a szereposztások alapja, fokozatosan vált a prózai előadások jelentős szereplőjévé. Muzikalitása, énekhangja alapján a zenés műfaj áll hozzá legközelebb (pl. A muzsika hangja, La Mancha lovagja, Bál a Savoyban) de a Félőlény, az Édes Anna vagy a Mester és Margarita bizonyítja karakterformáló képességét. Sok szép, megélt pillanattal gazdagította az előadások élményét. 2019-ben diplomát szerzett a Színház- és Filmművészeti egyetem Drámainstruktor-színjátékos szakán. A közönség és a társulat egyaránt kedveli, több alkalommal nyert közönség és társulati díjat. Kedves, közvetlen egyénisége alapján választották a nagy sikert aratott A deszka népe – Történetek a színfalak mögül video-sorozat műsorvezetőjének. A videósorozat rendkívül népszerű volt, Facebook oldalunkon és a Youtube csatornánkon a 32 részt összesen közel 160 ezren látták. Jelenlegi szerepei a Miskolci Nemzeti Színházban: Fruma Sára – Hegedűs a háztetőn; La Tangolita - Bál a Savoyban; Sz. Hárfás Gizi - Hermelin; Elli - Kasimir és Karoline, Marcsa - Mágnás Miska; Konferanszié, Frida - A Mester és Margarita; Piroska – Veron.