Ugrás a tartalomra

Sáfrány Péter Marcell

Az év sportolója díj
2025. évi kitüntetett

A Miskolci Vasutas Sport Club cselgáncsozója megnyerte az U23-as judo Európa-bajnokságot és bronzérmes lett az olimpiai kvalifikációs felnőtt Grand Slam versenyen. Többek között ennek köszönhető, hogy a Magyar Judo Szövetség 2023-ban őt választotta meg az „Év U23-as sportolójának”.

Sáfrány Péter a Miskolci Sportiskolában, Kálmán Tibor keze alatt ismerkedett meg a sportág alapjaival, innen pedig jelenlegi egyesületébe, a Miskolci Vasutas Sport Clubba (MVSC) vezetett az útja. Itt évek óta Bartha Ákos irányításával készül a versenyekre, és éri el kimagasló sikereit a 90 kg-os súlycsoportban.

2024-ben Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése az év sportolója díjjal jutalmazta.

Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének az Önkormányzat elismeréseinek alapításáról és adományozásuk szabályairól szóló 25/2024. (XII. 16.) önkormányzati rendelete 3. § (2) bekezdésében rögzítésre került, hogy „Az év sportolója” kitüntető díj időkorlátozás nélkül újra adományozható.

2024. májusában felnőtt világbajnokságon indult, ahol három mérkőzést vívott, de éremért nem küzdhetett, miután grúz ellenfelével szemben veszített. 2024. szeptemberében Grand Prix versenyen vett részt Zágrábban, ahol a döntőig jutott, s legyőzve brazil ellenfelét, aranyérmet szerzett.

2024. év eredményei:

  • Grand Slam Antalya, Törökország 5. hely
  • Grand Prix Zágráb, Horvátország 1. hely

Grand Slam Abu Dhabi, Egyesület Arab Emírségek 5. hely

Sáfrány Péter 2024. évben elért eredményi alapján a 2025. évben is méltó az év sportolója díjra.