Rudolf Mihály DLA
A Miskolcon élő és alkotó építészek szakmai közösségnek kiemelkedő képességű, színes és markáns tagja Rudolf Mihály, akinek 40 éves munkássága a pályakezdéstől máig Miskolchoz és környékéhez kötődik. 15 évig az ÉSZAKTERV-nél, majd saját műtermében alkot. Rendkívüli képzelőerő és munkabírás, a teljes élet iránti igény, az ebből adódó aktív közéleti szerepvállalás, és közösségépítő képesség jellemzi. A Budapesti Műegyetem Építészmérnöki Karán szerzett ismereteit módszeresen választott külföldi utakon bővítette. Nyugat-Európában a modern, Afganisztánban az archaikus, Mongóliában a nomád építészetet, Szíriában a keresztes lovagvárakat, Felső-Voltában a sárépítészetet tanulmányozza. Két évig mesteriskolán tanult Bodonyi Csaba és Ferencz István mellett. Túlnyomórészt középületeket, igényes villákat, szakrális épületeket tervez. Kimagasló eredményei vannak a speciális műemlék rekonstrukciók területén. Erőssége a településtervezés is. Nem véletlen, hogy műtermének névadója Mezőkövesd ősi „Hadas” nevű településrésze. Munkamódszerében folytatja a Miskolci Építész Műhely teljességre törekvő szemléletét, melyben a tárgyak, épületek és település összefüggő, egymást feltételező és erősítő egységben; a tudatosan alakított épített környezetben integrálódnak. Épületei már korai alkotó-szakaszában is mutatják erős és színes képzelőerejét, tér- és tömegformálási érzékét, a részletek, s a hely szelleme iránti érzékenységét.
Miskolc város építészeti arculatát gazdagító (építészeti, belsőépítészeti és településtervezési) munkái: Református Misszió Központ (Nyilas Misi Ház), Kossuth utcai református templom komplex felújítása, Deszkatemplom rekonstrukció belsőépítészete (az eredeti állapot visszaállítása), Zenepalota rekonstrukciója (Puskás Péterrel), Herman Ottó Múzeum bővítése a Pannon-tenger leleteinek kiállítótermeivel, Avas történelmi városrész beépítési terve, Diósgyőr, Lovagi Tornák Tere, Miskolctapolca családi villa, Diósgyőri vár tágabb környezetének beépítési terve, Regionális Vízmű (ÉVIZIG) Székház rekonstrukciója, Egyetem új előadóterme, Diósgyőr volt vári óvoda rekonstrukciója, Diósgyőr katolikus óvoda, Avasi Református Templom új orgona építészeti elhelyezése, Avasi Református Templom és környezetének megújítása.
Jelentős egyéb munkái: Füzér Felsővár rekonstrukció, Sárospatak: katolikus templom, Szent Erzsébet emlékház, református templom rekonstrukció, Makovecz tér, Ózd kultúrház rekonstrukció, Szirák Kastélyszálló, Harsány ravatalozó, Budaörs görögkatolikus templom, stb. Több, mint 20 hazai tervpályázaton szerepel eredményesen. Pályaműveket készített külföldre is: Peruba, Rómába, Krakkóba és Tokióba. A Kós Károly Egyesülés mestereként sok vándoriskolás fiatalt fogadott és nevelt, akik szerették mesterüket, s műtermének kreatív légkörét. Oktatási intézményekben is tanít: a Debreceni Egyetem Építészmérnöki Karának adjunktusaként, majd docenseként, ill. meghívott tanárként a budapesti, kassai és pécsi egyetemeken. Az utóbbi intézményben szerzett doktori címet. Munkái 15 hazai egyéni és csoportos kiállítás mellett Prágában, Szlovéniában, Bulgáriában kerültek bemutatásra. Hazai és külföldi konferenciák rendszeres előadója, újságok, televízió, kerekasztal beszélgetések gyakran hívott, népszerű szereplője. 2020-ban két jelentős, összegző film készült országosan ismert és elismert munkásságáról: egyik a „Szerelmes földrajz” című televíziós film, a másik a Magyar Művészeti Akadémia 50 perces portréfilmje. 12 évig elnöke volt a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Építész Kamarának, tagja a –borsodi -, Tokaj-hegyaljai, az Országos Építészeti és Műemléki tervtanácsnak, a Nemzeti Kulturális Alap Műemléki Kollégiumának, és vezetője a MAB településtervezési munkabizottságának. Jelenleg Tokaj város megbízott főépítésze, előzőleg Felsőzsolca főépítésze volt. Gazdag munkásságát eddig Ybl Miklós-díjjal, Kós Károly díjjal, Pro Architectura díjjal, ICOMOS műemléki díjjal, valamint több városi nívó- és alkotói díjjal ismerték el.