,,Miskolci Lelkisegély Telefonszolgálatért” Alapítvány
1986. őszén alakult a B-A-Z. Megyei Kórház II. Ideg -és Toxikológiai Osztály integrált részeként és 1988. január 01-jén kezdte meg működését Dr. Balogh Gizella, Dr. Tass Gyula, majd Dr. Sági Ilona vezetésével. Megalakulását az tette szükségessé, hogy ebben az időben Magyarország világviszonylatban élen járt a befejezett öngyilkosságok tekintetében. 1997 óta nonprofit közhasznú alapítványként működik, nemzetközi normák alapján (IFOTESZ). Tagja a Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok Szövetségének (LESZ). Alapvetően lelki egészségvédő feladatokat lát el. Céljaikat Missziós Nyilatkozatukban foglalták össze:
- a nap minden órájában, anonim módon segítséget nyújtanak a bajba jutott embereknek telefonon keresztül, korra, nemre, politikai állásfoglalásra és felekezetre való tekintet nélkül,
- kiemelt feladatuknak tekintik az öngyilkosság megelőzését, a krízisintervenciót és a mentálhigiénés prevenciót,
- tevékenységükkel törekednek a lelki egészség megőrzésére, a pszichés megbetegedések kialakulásának megelőzésére, a lelki támogatást igénylők azonnali megsegítésére,
- teljes mértékben tiszteletben tartják a hozzájuk fordulók személyiségi-emberi jogait a titoktartás kötelezettsége mellett.
A szolgálat napi 24 órás ügyeletet lát el három műszakban, a 116 - 123 európai ingyenes segélyhívószámon. Működésüket nagy részletességgel kidolgozott Szervezeti és Működési Szabályzat és Etikai Kódex szabályozza. Egy belvárosi panelház lakásában működnek, melynek fenntartásához Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata minden évben támogatást ad. Az Alapítvány Kuratóriumának elnöke: Várkonyi László, aki egyben a szolgálat alapító tagja. A szolgálat vezetője és képviselője: Magos Alice, szakmai vezetője: Molnár Erzsébet. Ügyelői létszámuk jelenleg 35 fő. Tagjaik 23 év feletti önkéntesek, akiknek kiválasztása és felkészítése szigorú elvek alapján történik; pszichológiai szűrés, első interjú, majd 120 órás tanfolyam sikeres elvégzése. Az ügyelők anonimek, és titoktartásra kötelezettek. Az ügyelők leterheltségét bizonyítja az a tény, hogy a miskolci szolgálathoz 2024-ben 10.415 híváskezdeményezés futott be, ebből 6.340 érdemi hívás volt és ebből 752 hívás krízis, 311 hívás pedig szuicid jellegű. A „Miskolci Lelkisegély Telefonszolgálatért” Alapítvány szakmai jellegű rendezvényeivel igyekszik részt venni Miskolc város életében. Az általuk rendezett Országos és Regionális találkozókra szeretettel hívják és várják a segítő szakmai szervezetek képviselőit is. Részt vesznek az Egészségügyi és Szociális Műhely munkájában Molnár Erzsébet szakmai vezető képviseletével.