Miskolci Egyetem, Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Doktori Iskola
Az Állam- és Jogtudományi Karon folyó doktori képzés 1993-ban egy doktori programmal indult, amelynek keretei között kilenc alprogramra jelentkezhettek a tudományos fokozat megszerzését célként maguk elé tűző, egyetemi diplomával rendelkező pályázók.
Az 1993-ban működő kilenc program 1997-ben kiegészült az európai kereskedelmi jogi, a jogtörténeti, polgári jogi rekodifikációs tematikájú és jogelméleti tartalmú képzési iránnyal. Három év múlva az Európai Unió joga is akkreditált programként egészítette ki a doktori képzést. Ezek a módosítások követték az alapképzésben átvezetett változásokat, így minden fontos jogterületen lehetővé vált a tudományos fokozat megszerzésének lehetősége. A miskolci képzés hamarosan országos elismertségre tett szert, a szakmabeliek előtt is népszerű lett.
2005-ben a Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság határozata alapján az országban egyedül „Kiválóság hely” cím viselésére vált jogosulttá. A PhD képzés keretében tananyagfejlesztést hajtottak végre, saját gondozású kiadványok foglalják össze jogterületenként az elméleti összefüggéseket. A minősítettek (DSc, CSc, PhD) részvétele a doktori képzésben alkalmazott oktatók körében 100%-os.
A doktori iskola jelentős teljesítménye, hogy a PhD hallgatók tanulmányai a doktori iskola egyik vezetőjének (Stipta István) szerkesztésében külön kiadvány sorozatban jelennek meg. A doktori iskola minőségbiztosításának rendszere a kidolgozott felvételi rendszeren a tanrendi követelmények következetes betartásán és a hallgatók kutatási eredményeiből szóló beszámolóján alapul, nem különben a tudományos konferenciákon való részvételen, a publikációs tevékenység és a külföldi részképzés útján valósul meg.
A PhD képzésben Miskolcon kialakított kreditrendszer országos mintává vált.
A Miskolci Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Doktori Iskolája kiemelkedő tevékenysége alapján méltó a Nívódíjra.