Ugrás a tartalomra

Mészöly Anna

Déryné színházi díj
2025. évi kitüntetett

1995-ben született Kecskeméten. A Katona József Gimnáziumban érettségizett majd 2013–2018 között a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatója volt, s már az egyetemi évei alatt is kapott szerepeket a Radnóti Színházban és a Forte Társulatban, valamint a Miskolci Nemzeti Színházban, melynek hetedik éve a tagja. Rögtön a kezdetektől olyan fontos darabokban bizonyíthatott, mint a Hegedűs a háztetőn, A velencei kalmár, az Édes Anna, A vadkacsa vagy a Hermelin. A filmes szakma is felfigyelt rá, még nincs harmincéves, de már hét filmben feltűnt a vásznon. A martfűi rém című thrillerből ismerhetik. Ő játszotta a kifürkészhetetlen Patai Erzsébetet, a sorozatgyilkos első áldozatát, és hiába csak pár percet töltött a vásznon, aki látta a filmet, megjegyezte magának. A közeljövő két legjobban várt magyar filmjében is feltűnik: a VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan rendezőjének új romantikus tragikomédiájában és a Rossz versekben, illetve a Drakulics elvtárs című vámpíros szocreál kémszatírában. Korábbi díjai: Soós Imre-díj (2022) A legjobb színész díja a Locarnói Filmfesztivál Concorso Cineasti del Presente szekciójában a Fekete pont című filmért (2024) Junior Prima díj (2024) Arany Medál díj (2024).