Ugrás a tartalomra

Mészáros László

Nívódíj
2025. évi kitüntetett

A DVTK erőemelője és a DVTK erőemelő szakosztályának vezetője „Az év sportolója” 2020-ban 2008-ban Európa-bajnok lett Noviborban 330 kg-os teljesítménnyel, míg ugyancsak 2008-ban világbajnokságot nyert Lauhammerben 340 kg-os teljesítménnyel, s ezzel e sportág új világcsúcsát állította fel, akkor még a Miskolci Vasutas Sport Club versenyzőjeként. A súlycsoportjában az open, a master1, a master2 és a master3 világ- és Európa-csúcsát is ő tartja. Az 1965 óta minden évben megrendezésre kerülő, a világ legrangosabb testépítő versenyének számító Mr. Olympia megmérettetésen, amelyen csak meghívottként lehet részt venni, fekvenyomásban a 140 kg-os súlycsoportban megvédte 2018-as elsőségét és ezúttal abszolútban is diadalmaskodott, nem volt olyan versenyző, aki a 282,5 kg-os teljesítményét túl tudta volna szárnyalni. 2023-ban Mr. Olympia, Arnold Classic, IPL Eb és PRO League világbajnoki aranyat követően 2024-ben új korcsoportban, az 55 év felettieknél indult a WPPL szövetség lengyelországi Európa-bajnokságán. A Spanyolországban megrendezett Arnold Classic versenyen aranyérmet szerzett. A miskolci sportember a verseny történelmében negyedszer bizonyult a legjobbnak. A DVTK többszörös világcsúcstartó erőemelője korcsoportváltását követő első versenyén győzött a saját és az open kategóriában, mindezt minden világszövetség minden súlycsoportját figyelembe véve új, 260 kilogrammos korcsoport rekorddal.