Ladányi Sándor
Ladányi Sándor 1934. július 1-jén született Belényesen. Az elemi iskolát a Debreceni Református Gimnáziumban végezte. Budapesten a Kiss János Altábornagy utcai Tanítóképző Főiskolán szerzett diplomát testnevelés szakon, majd Egerben végzett a Tanárképző Főiskola műszaki tanári szakán.
A főiskola elvégzését követően Hajdúnánáson, majd Boldván testnevelőként, 1959 és 1964 között Miskolcon igazgató-helyetteseként dolgozott.
Nagyon sok gyermek és nagyon sok fiatal pedagógus került ki kezei alól. Vezetőként igényelte és segítette beosztottjai önálló és kreatív munkavégzését. A tantestületben mindig biztosította a kiegyensúlyozott munka feltételeit, a nyugodt munkahelyi légkört, jó kapcsolata volt a nevelőtestülettel és a szülőkkel.
Megértette és elfogadta a hátrányos helyzetű gyermekek és hozzátartozóik problémáit. Különösen szívén viselte az elesett, gyámolításra szoruló gyermekek sorsát. Népszerű volt a tanulók körében, akik később felnőttként is tisztelik.
Ladányi Sándor testnevelést tanított, kézilabdaedző volt, mindenben támogatta a versenyeztetést. Testnevelő kollégáival együtt elsőként kapta meg a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Sportérdemrend emlékplakettjét.
42 éves pedagógiai pályafutása rendkívül jelentős szerepet töltött be a miskolci ifjúság életében, nevelésében. Nevelőmunkáját mindig hatékonyan, saját példaadásával és mások maradéktalan tiszteletben tartásával végezte.
A Pedagógiai díjra kiváló szakmai tudásával, pedagógusi életpályájával, tiszteletre méltó emberi magatartásával bizonyul méltónak.