Van az az emberfajta, akinek az élete önmagában szöveg. Nem irodalmi póz, nem szerep, hanem anyag: sors, munka, veszteség, hűség, város. Dr. Jacsó Pál ebbe a ritka rendbe tartozik. Nem „lett” író – íróvá lett. 1964-ben Miskolcon született, abban a városban, amely nála nem pusztán helyszín, hanem erkölcsi mérce. A földműves-gazdálkodó, kereskedő családi háttér nem folklór nála, hanem világlátás: józan paraszti ész, igazságérzet, szabadságvágy. Ezekből az alapokból nőtt ki az a hang, amely ma egyszerre jogászi pontosságú és költőien érzékeny. Aki olvassa Dr. Jacsó Pált, érzi: itt nincs mellébeszélés. A mondatok mögött megélt élet áll. Családi gyökerei – anyai ágon a szabadlelkű, vagabund nagybátyák, apai ágon a korai tragédia – nemcsak témák, hanem belső feszültségek forrásai. Ezekből a feszültségekből születik az a sajátos hang, amely egyszerre kemény és derűs, ironikus és mélyen empatikus. Dr. Jacsó Pál írásaiban a fájdalom soha nem öncélú, a nosztalgia soha nem hazug. Amit leír, az megdolgozott emlékezet.

Jogászként huszonöt éve mások problémáin dolgozik – íróként pedig azon, hogy ezek a problémák kimondhatók legyenek. Hitvallása szerint a megelőzés, az őszinte kommunikáció és a pontos szóhasználat a legfontosabb. Ez az attitűd az irodalomban is tetten érhető: nála a szó felelősség. Nem harsány, nem hangos, nem divatos - hanem pontos. És ez ma különösen nagy érték. Jacsó Pál nem elefántcsonttoronyból ír. Fél tucat civil szervezetben vállal szerepet, hegygazdaként dolgozik az avasi pincesoron, rész vesz a város életében, mert hisz abban, hogy az irodalom nem elszakadás, hanem kapcsolat. Kapcsolat múlt és jelen, ember és város, egyén és közösség között. Írásai ezért nem avulnak: mert közéleti érzékenységük nem napi politikai reflex, hanem erkölcsi állásfoglalás. Kötetei – a Nem múlnak a gyermekévek és a 60 érv Miskolc – vers és próza határán mozognak, tudatos műfaji szabadsággal. Nem engedelmeskednek formai kényszereknek, ahogy szerzőjük sem engedelmeskedik szellemi divatoknak. Ezek a szövegek emlékekből, városi sebekből, személyes történetekből építkeznek, és közben egy közösség lelkiismeretét szólítják meg. Nem véletlen, hogy Fecske Csaba szerint Dr. Jacsó Pálnak „nemcsak fáj” Miskolc állapota, „hanem tesz is ellene”. Előadóművészként – slam poetryben, felolvasásokon, beszélgetéseken, dalárdával – szinte hetente van jelen. Szövegei élnek, működnek, hatnak. Nem véletlen, hogy Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Príma Díj 2025-ös irodalmi kategóriájának győztese lett. Ez a díj nem egy pálya lezárása, hanem egy folyamat visszaigazolása.

Dr. Jacsó Pál életműve eddig is arról szólt, amiről Szabó Lőrinc öröksége is: az egyéni sors és a közösségi felelősség feszültségéről, az igazság kereséséről, a kimondott szó súlyáról. Nem harsány, nem ünnepelt, nem önmagát toló alkotó – hanem szívós, következetes, miskolci. Az a fajta értelmiségi, akiből egyre kevesebb van, és akiből egy városnak egyre nagyobb szüksége lenne.

Ezért méltó Dr. Jacsó Pál arra, hogy a Szabó Lőrinc Irodalmi Díj jelöltje legyen. Nemcsak írásaiért, hanem azért a tartásért, amelyből ezek az írások születtek.