Ugrás a tartalomra
Prof. Dr.

Horváth Zita

Az Egyetemért – A Városért díj
2025. évi kitüntetett

Dr. Horváth Zita Zalaegerszegen született, 1984–1988 között a helyi Zrínyi Miklós Gimnáziumban tanult. 1988–1990 között a Zala Megyei Levéltár segédlevéltárosaként dolgozott, majd tanulmányait 1992–1997 között a Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Karán folytatta. Itt szerzett történelem szakos bölcsész és középiskolai tanár diplomát 1997-ben. 1997–2000 között a Miskolci Egyetem Irodalomtudományi Doktori Iskolájának volt doktorandusza, PhD-fokozatát 2001-ben szerezte meg. Később, 2015-ben szintén a Miskolci Egyetemen a társadalomtudományi és gazdasági szakfordító szakirányú továbbképzési szakot végezte el. 2016-ban habilitált, 2019. szeptember 1-jétől egyetemi tanár.

A 2017. május 15. – 2020. július 31. közötti időszak kivételével, amikor felsőoktatásért felelős helyettes államtitkárként Budapesten dolgozott, folyamatosan a Miskolci Egyetem alkalmazásában állt, az oktatástól és egyetemtől ezen időszak alatt sem szakadt el, órákat folyamatosan tartott. 2009-2013. között a Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Karának általános és tanulmányi dékánhelyettese volt, majd ezt követően 2013. szeptember 17-től - 2017. május 14-ig terjedő időszakban a Miskolci Egyetem általános rektorhelyettesi feladatait látta el. 2020. augusztus 1-jétől rektori feladatokat ellátó általános rektorhelyettes, 2021. február 12-től a Miskolci Egyetem rektora.

1991 óta él Miskolcon, a városhoz, a régióhoz ezer szállal kötődik. Rektori ciklusának több mint 4 éve alatt a Miskolci Egyetem nagy ívű fejlődésnek indult, pozíciója erősödött, igazi univerzitásként tölti be hivatását, mint az északkelet-magyarországi régió tudásközpontja. A Miskolci Egyetem az elmúlt években komoly eredményeket ért el, innovációs ökoszisztéma központként tovább erősödött annak érdekében, hogy az itt élő fiatalok a régióban maradjanak, a cégek számára magasan képzett helyi munkaerő álljon rendelkezésre, továbbá, hogy a hosszú ideig hányattatott sorsú, gyönyörű térség az egyetem tudásbázisára építve fejlődjék. Az egyetem kiemelkedő helyen szerepel a nemzetközi palettán, négy egyetemi világrangsorra került fel, mindezzel bejutott a világ felsőoktatási intézményeinek 5 százalékába 12 másik magyar egyetemmel együtt. Hallgatói létszáma jelentősen nőtt mind a magyar, mind pedig a külföldi hallgatók tekintetében, nemzetközi kapcsolatai nagymértékben fejlődtek. Oktatói kiválósága kiemelkedő, a hazai egyetemek között az előkelő 8. helyen szerepel, hallgatói kiválóság tekintetében pedig a 20. hely körül mozog. Az Egyetemvárosban soha nem látott infrastruktúra-fejlesztés indult meg: folyamatosan felújításra kerülnek a kollégiumok, egy részüket már birtokba vehették a hallgatók, három kollégium korszerűsítése jelenleg is folyamatban van. Megújult a sport-infrastruktúra, a menza felújítása jelenleg is zajlik. 2024-ben került átadásra a Tudományos Adatelemző Módszertani Központ és Levéltári Nyílt Kutatási Adatforrástár impozáns épülete. A digitalizáció terén is kiemelkedő fejlődés látható, kiépítésre került a teljeskörű wifi lefedettség és a számítógéppark megújítására is sor került. Az egyetem láthatósága sokszorosára nőtt, jelenléte a város gazdasági és kulturális életében jelentőssé vált. Felsőoktatási intézményünk rendszeresen megjelenik városi rendezvényeken, a CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál főtámogatója, Tavaszi Fesztiváljával aktív részese a város kulturális életének. Dr. Horváth Zita a Miskolci Egyetemért végzett fáradhatatlan munkája mellett tevékenykedik a régió felemelkedéséért is. Részt vett az északkelet-magyarországi regionális fejlesztés kidolgozásában Dr. Palkovics László innovációs és technológiai miniszter irányításával. Elkötelezett a társadalmi felelősségvállalás mellett, harmadik missziós tevékenységekkel sokat tesz a régióban élőkért.