A hazai és nemzetközi országúti kerékpársport történetében a 79 éves Géra Imre neve ma is fogalomnak számít. A Miskolci VSC színeiben olimpikon volt Mexikóban, majd 4 évvel később Münchenben a hatodik helyezett csapatot erősítette, mellyel világbajnoki 7., 9., 10. és 18. helyezést is elértek. 4 éves korában családjával Miskolcra költöző Géra Imre 1962-ben, a miskolci 100-as Szakmunkásképző Intézet első éves tanulójaként, Vőfély Pál tanár úr biztatására került a DVTK Gárdi Lajos által vezetett kerékpáros szakosztályába, ahol Polgár Kálmán volt első edzője.

Kedvenc terepe a Bükk-hegység volt, de gyakran tett nagy köröket szülővárosa, Abaújszántó felé is. Elmondása alapján a kerékpársportot mentálisan és fizikálisan is neki találták ki. 1964-ben, 17 évesen már felnőtt válogatott volt, de hiába győzte le tízből nyolc alkalommal a fővárosi riválisait, nem őt vitték ki a tokiói olimpiára. 1966-ban a Miskolci VSC „bekebelezte” a DVTK szakosztályát. Ő a még serdülőkorú Négyesi Zoltánnal és a szerelőként-edzőként a Kubikba szegődő Polgár Kálmánnal együtt váltott egyesületet, és onnantól kezdve az MVSC színeit képviselte. Az 1968-as mexikói ötkarikás játékokon való részvétel óriási nagy megtiszteltetést jelentett számára. Az egyéni mezőnyversenyben, két defekt után, a 21. lett. Mexikó azért is emlékezetes számára, mert egy helyi kerékpáros klub ott akarta tartani, le akarták igazolni, állampolgárságot ajánlottak neki, melyről közel nyolc évig leveleztek. Imre nem adta be a derekát. 1969-ben, a Vasutas Európa-bajnokságon, ahol 18 nemzet kerékpárosa vett részt, ezüstérmet szerzett.

1972-ben, a müncheni olimpián akár dobogós is lehetett volna a Debreceni Tibor, Peterman József, Takács András, Géra Imre alkotta négytagú magyar csapat, a 100 km-es országúti versenyben. Végül a hatodik helyen zártak, ami a mai napig a legjobb magyar országúti kerékpáros csapateredmény az ötkarikás játékokon. Az egyéni mezőnyversenyt a 23. helyen fejezte be, mindössze 36 másodperccel elmaradva a győztestől. Büszke rá, hogy a magyar sport akkori kiemelkedő szereplői közül Gyarmati Andreával, Balczó Andrással, Kozma Istvánnal, Gedó Györggyel, Kajdi Jánossal, Varjú Vilmossal és másokkal is nagyon jó viszonyban volt.

A 60-as, 70-es, 80-as években megrendezett „szocialista” Békeversenyt annak idején a „kapitalista” Tour de France kistestvéreként is emlegették. Géra Imre nevét ott is hamar megjegyezték. A „Keleti Tour-ként” is jegyzett 15-16 napos Békeversenyen, vagy hivatalos nevén Varsó-Berlin-Prága körversenyen 1968-ban vett részt először. Összességében hétszer állt rajthoz a Békeversenyen, ahol mindannyiszor a top15-ben végzett összetettben, egyszer pedig a 7. helyet érdemelte ki. Mindeközben 2., 3., 4. és 5. helyeket is kiharcolt egy-egy szakaszon. Annak bizonyságára, hogy valóban számoltak vele, honosítani akarták a négyszeres egyéni összetett győztes, többszörös olimpiai- és világbajnoki dobogós, Ryszard Szurkowski-féle lengyel válogatottba, ami óriási lehetőség lehetett volna számára, de ő mégis nemet mondott. A külföldi csábítások mellett, többször hívták fővárosi klubokba is, de hiába. Ennyi év távlatából sem bánta meg, hogy nem ment el, itt maradt Miskolcon.

Az országos bajnokságokon megnyert egyéni és csapat aranyérmek mellett további szép sikereket is magáénak tudhat. Az Alpe Adria olasz körverseny összetett 2. helye, a 6 napos Bohémia-körverseny kétszeri megnyerése, háromszori második helye ide tartozik. A román Tourt kétszer, a bolgárt egyszer nyerte meg összetettben. A sivatagi algériai körversenyen kétszer nyert szakaszt és az összetettben második lett. A Mecsek-kupán is kétszer, míg hazai pályán, a Bükk-kupán négyszer diadalmaskodott, a Kassa-Tátra nemzetközi versenyen pedig kétszer bizonyult a legjobbnak. Egy nagy szívfájdalma van csak, mégpedig az, hogy a magyar körversenyt 1965-1993 között nem rendezték meg, így a hazai „tour”-on egyszer sem bizonyíthatott.

1978-ban fejezte be pályafutását, majd a MÁV miskolci Építésügyi Főosztályán 1985-ig dolgozott fizikai munkásként. A következő 6 évben ipari alpinistaként kereste a kenyerét. Alpintechnikás évei alatt is folyamatosan tanult, melynek eredményeként 8 (esztergályos, marós, lakatos, villanyszerelő, nehéz gépkezelő, könnyű gépkezelő, ipari alpinista, kőműves) szakmája és két technikusi (gépipari, villamosipari) oklevele van. 1991-től három éven át Németországban dolgozott brigádvezetőként egy lakatos műhelyben, majd következett két és fél év Tengízben. Nyugdíjba vonulása előtt CNC-esztergályosként dolgozott egy miskolci vállalkozónál. A sors kegyetlensége folytán két feleségét temette el, a másodikat 2016-ban. Lánya Hollandiában él a férjével és két unokájával.

Edző, sportvezető sosem akart lenni, mert nem hitt abban, hogy maximalizmusát érvényesíteni tudta volna, félgőzzel pedig egyiket sem akarta csinálni. A kerékpártól azonban sosem szakadt el. Négy gépe van, melyek közül kettő napihasználatos, kettőt viszont „ereklyeként” bent tart a szobában. Mindenhová, boltba, orvoshoz, bankba, bringával érkezik. Ma is rendszeresen járja a Bükköt, Lillafüredet, Hollóstetőt, de gyakran kiteker Miskolctapolcára is. Televízión természetesen folyamatosan követi a nagy kerékpáros versenyeket. Örömmel látogat ki a Tour de Hongrie miskolci, borsodi szakaszaira. Kedvenc időtöltése a barkácsolás, de a szomszéd gyerekek bringáját is ő javítja. Nála még szerelő nem járt, mindent megcsinál miskolci kis családi háza körül.