Városháza
Önkormányzat

Ferencz Enikő

Nívódíj
2022. évi kitüntetett

A zene és a hangszerek szeretetét az édesanyja révén ismerte meg, aki magyar, ének-zene és hitoktató tanár volt.

Az Egressy Béni Zeneiskolában kezdődött ismerkedése a hangszerekkel kilenc éves korában, ahol furulyát és zongorát tanult, de már akkor tudta, hogy a kürt lesz az igazi hangszere, így tíz évesen már ez került számára a tanulás középpontjába. Zeneiskolai tanára Nagy László volt.

Tehetségét a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában tudta kamatoztatni, innen egyenes út vezetett a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Miskolci Tanárképző Intézetébe, ahol 1995-ben diplomázott, majd 1997-ben kürtművészként végzett a Zeneakadémián. Tanárai Friedrich Ádám és Tarjáni Ferenc voltak.

Rögtön a diploma megszerzése után felvételt nyert a Miskolci Szimfonikus Zenekarba, ahol a zenekari feladatok mellett időről-időre szólista szerepben is megmutatta magát; az elmúlt években például a kürt szólam élén többször is eljátszották Hübler négy kürtre íródott versenyművét. 

2008-ban ő kapta kollégáitól „Az évad zenésze” díjat. 

Ferencz Enikő meghatározó szereplője városunk kulturális életének. Több, mint 25 éve erősíti a Miskolci Szimfonikus Zenekar együttesét, mint kürt szólamvezető. Nagyzenekari munkája mellett pedig a Palota

Rézfúvós Quintett kamaraformációban is aktívan muzsikál.  

Kamaramuzsikusként rendszeresen részt vesz városi ünnepségeken, koszorúzásokon, illetve a COVID járvány idején önkéntes alapon, több alkalommal is játszott Miskolc frekventált pontjain a város lakóinak. 

Férje, Hudák Attila szintén Miskolc zenei életének egyik meghatározó alakja, aki a Bíborszél zenekar tagja.

Ferencz Enikő eddigi a zenei téren elért kiemelkedő, példaértékű és színvonalas teljesítménye alapján méltó a Nívódíjra.