Ugrás a tartalomra

Dőry Péterné

Miskolc város pedagógiai díj
2025. évi kitüntetett

32 évvel ezelőtt szerezte diplomáját, és azóta is óvodapedagógusként, tagintézmény-igazgatóként, valamint szakmai munkaközösség-vezetőként tevékenykedik, jelenleg a Miskolci Integrált Óvodai Intézmény Eszterlánc Néphagyományőrző Tagóvodájában. Már kisgyermekként tudta, hogy „óvó néni” szeretne lenni, ezért célja érdekében tudatosan készült a pályára. 1990-ben felvételt nyert a Budapesti Tanítóképző Főiskola óvodapedagógusi szakára, esti tagozatra. Ugyanebben az évben, decemberben kezdett dolgozni a Szinva-Népkerti Napközi Otthonos Óvodában (a jelenlegi Miskolci integrált Óvodai intézmény Eszterlánc Néphagyományőrző Tagóvodájában). A közösségbe könnyen beilleszkedett, hiszen már a középiskolai gyakorlatát is ebben az óvodában töltötte. Nagy segítséget jelentett számára akkori kolléganője, aki mentorként támogatta. 1997. decemberétől az akkori Martinkertvárosi Selyemréti Napközi Otthonos Óvoda tagintézményében folytatta pályafutását. 1999. szeptemberében ismét visszatérhetett jelenlegi munkahelyére, az akkori Szinva-Népkerti Napközi Otthonos Óvodába. Nagy lelkesedéssel kezdett dolgozni egy tapasztalt kolléga mellett, akinek munkabírása, türelme és problémamegoldó képessége inspirálóan hatott rá. Az óvoda akkori vezetőjétől kapott támogatás – különösen a tervezés és gyakorlati munka terén – jelentős mértékben hozzájárult szakmai fejlődéséhez. A vezető szemlélete, miszerint az óvodai nevelést a játék kell, hogy áthassa, a mai napig meghatározza pedagógiai munkáját. 1998-ban az intézmény nevelőtestülete helyi programot dolgozott ki, amely a néphagyományok ápolására épült, hangsúlyozva a „magyarság” értékeinek és kultúrájának átadását. 1999. szeptemberétől fokozatosan kezdték bevezetni a programban megfogalmazott feladatokat. A munkát a Néphagyományőrző Óvodapedagógusok Egyesülete segítette, amelynek az óvoda nevelőtestülete a mai napig aktív tagja. Az egyesület által szervezett hazai és határon túli továbbképzések (pl. Székelyudvarhely, Vajdaság) nemcsak új tapasztalatokat nyújtottak, hanem megerősítették, hogy a néphagyományok ápolása értékes és elismert munka. Óvodapedagógusként két alkalommal tartott bemutató foglalkozást városi és kistérségi óvodapedagógusoknak. A Néphagyományőrző Óvodák Egyesülete segítségével az intézmény országos találkozót szervezett, amelynek főszervezője volt. A rendezvényen 300 óvodapedagógus vett részt, nemcsak Magyarországról, hanem Vajdaságból, Erdélyből és Felvidékről is. 2011-től a Néphagyományőrző Szakmai Munkaközösség vezetőjeként dolgozott. Célja a gyermekek érzelmi kötődésének erősítése a szülőföldhöz és a magyarsághoz. 2016-ban lehetősége volt egyházi fenntartású óvodában elhelyezkedni, ahol a hitéleti nevelés ötvöződött a magyar népi hagyományokkal és a környezettudatos neveléssel. Itt játékos formában ismertette a bibliai történeteket, erkölcsi értékeket közvetítve, különös figyelmet fordítva a szeretet, megértés, hála, tisztesség és megbocsátás fontosságára. 2019-től a Miskolci Eszterlánc Néphagyományőrző Óvoda intézményvezetője. Az új szerepét pozitív kihívásnak tekintette, ahol a megszerzett tudást gyakorlatban is alkalmazhatja támogató közösségben. Innovatív óvodapedagógusként célja a gyermekek képességeinek fejlesztése kreatív módszerek alkalmazásával, és az élményalapú tanulás előtérbe helyezése. Kiemelt figyelmet fordít a modern pedagógiai eszközök integrálására, és mindig figyelembe veszi a gyermekek egyéni igényeit. A MIÓVI létrejötte óta a MIÓVI Néphagyományőrző Szakmai Munkaközösség vezetőjeként dolgozik, amelynek alkalmai során a tagintézmény jeles napjainak néprajzi vonatkozásait ismerik meg. A 2023/2024-es nevelési évtől kezdődően Néphagyományt Éltető Táncház is működik, heti próbákkal a tagintézményben. A hagyományos magyar népi kultúra területén szerzett tudását és gyakorlati jártasságát nemezelésben, szövés-fonásban, bőrmunkákban, növényi festésben és mézeskalács-készítésben is elmélyítette. Törekszik arra, hogy minden szülővel partnerkapcsolatot alakítson ki, hiszen véleménye szerint a szülők bizalmának elnyerése kulcsfontosságú a közös problémák megoldásában, hiszen az óvoda a családi nevelés kiegészítője. Lehetőségeihez, tudásához mérten igyekszik segítséget nyújtani munkatársainak, vagy megtalálni azt az utat, ahol rálelhetnek a megoldásra. Vallja, hogy a felnőtteknek, szülőknek és pedagógusoknak kiemelt szerepe van abban, hogy a megváltozott társadalmi elvárások mellett is értékeket közvetítsenek, és érzelmileg motiváltak maradjanak. A szeretet és a gondoskodás a legfontosabb alapja munkájának.