Ugrás a tartalomra

Domoszlai Tamás

Benkő Sámuel egészségügyi és szociális díj
2025. évi kitüntetett

A mindössze 36 éves mentőápoló, 3 gyermekes családapa, aki szakközépiskolás korában még önkéntesként kezdte a Magyar Vöröskereszt megyei alapszervezeténél, ahol ma elsősegélynyújtó oktató. 2011-ben Az év önkéntesének választották. Ebben az évben már tizenhatodik esztendeje erősíti az Országos Mentőszolgálatot szaktudásával. – Édesanyám kórházban dolgozik jelen pillanatban is és gyermekkoromban ez magával ragadott. Aztán édesapám súlyos beteg lett. A Honvéd Kórházban kezelték és mentővel járt a kezelésekre. Amikor meghalt, onnantól kezdve a mentőzés volt nálam a fő csapásirány. Anyukám nem igazán akarta, hogy egészségügyben dolgozzak, de ma nagyon büszke rám. Számomra nagy öröm lenne, ha a kisfiam ugyanezt a hivatást választaná. Remélem, hogy mire ő odajut, a társadalom nagyobb megbecsüléssel fog hozzáállni az egyenruhás szervekhez – osztotta meg Domoszlai Tamás. A mentőápolót egy átlagos munkanapjáról kérdeztük, ami egyáltalán nem mindennapi.– Amikor beérek, felveszem az egyenruhát és jó esetben van időm meginni egy kávét, átnézni a felszerelést és az autót. Rosszabb esetben azonnal megszólal a csengő, és egy perc alatt el kell hagynunk a mentőállomást, mert vannak olyan betegek és állapotok, amelyek nem tűrnek halasztást. Átlagosan 13-14 helyre megyünk ki 24 óra alatt, amiből éjszakára néha 4-6 is jut. Eddig 20 kivonulás volt a rekord. A lelki része picit nehezebb a munkámnak, mint a fizikai. Mindenki, aki segítséget kér, megpróbálja abba a kis időbe belesűríteni a kéréseit, amíg ott vagyunk. Nekünk el kell fogadnunk, hogy szolgáltatunk, az életmentést kínáljuk és a beteg igényeihez igazodunk, ezért az alázat nagyon fontos – hangsúlyozta az ápoló. Elsősegélyt oktat. Megmaradó szabadidejében szívesen kerékpározik, DVTK meccsekre jár, családjával kirándul és a Vöröskeresztnél szolgál a szociálisan érzékeny életmentő. – A főállásom mellett megmaradt az elsősegélynyújtó feladatom is a Magyar Vöröskeresztnél. Ez szorosan kapcsolódik a mentőápoló hivatásomhoz. 2011-ben Összefogás az életért címmel prevenciós előadássorozatot tartottam iskolákban egy kollégámmal és ezzel érdemeltem ki Az év önkéntese díjat. Öt éve a Miskolci Rendészeti Szakgimnázium által szervezett Életmentő és Elsősegélynyújtó versenyen vagyok zsűrielnök. Ezenkívül a Bükk Mentőcsoportban is a humanitárius szervezet színeit képviselem. – sorolta. 2019-ben négy kategóriában – egészségügyi dolgozó, önkéntes, pedagógus és egyéb kategória – kerestek immár második alkalommal hétköznapi hősöket: azokat az embereket, csoportokat és szervezeteket megyénkben, akik csendben, a színfalak mögött végzik munkájukat másokért. Mentőápolói kategóriában Domoszlai Tamást díjazták. A járványhelyzetben, az ukrajnai háború kapcsán és a Dunai árvíznél kiemelkedő szolgálatot teljesített, amelyeken Miskolc város hírnevét is öregbítette, ezért javaslom Benkő Sámuel egészségügyi díjra.