Ugrás a tartalomra
Dr.

Boda Péter

(posztumusz)
MISKOLC VÁROS DÍSZPOLGÁRA kitüntető cím
2025. évi kitüntetett

Miskolc elismert házi gyermekorvosa 1942-ben született. A Szegedi Orvostudományi Egyetemen 1970-ben szerzett diplomát. Az I. Gyermekosztályon töltött 6 éves kórházi gyakorlat és a csecsemő-gyermekgyógyász szakvizsga megszerzése után, 1976-ban kezdte meg munkáját a Győri kapui gyermekorvosi rendelőben, ahol 2024. októberéig folytatta kiemelkedő szakmaisággal és végtelen alázattal hivatását: a gyógyítást! Nemzedékeknek volt a gyermekorvosa a „Tokaj”-ban. A zűrzavarosnak tűnő, stabil értékek nélküli atomizálódott világunkban sokak életében jelentett biztos pontot a doktor bácsi kedvessége, magabiztossága. Több évtizedes pályafutása alatt számtalan gyermek és család életét érintette meg. Dr. Boda Péter nemcsak orvosként, hanem emberként is mély nyomot hagyott pácienseiben. Betegei közül sok családban két, sőt sok esetben három generáció gyermekorvosaként emlegetik a fanyar humorú doktort, szeretettel mesélve a vele kapcsolatos anekdotákat. Munkája, hivatásának gyakorlása éltette, 82 évesen, számos komoly betegség által gyötört testtel és erősen meggyengült fizikummal is rendelt, dolgozott. Kezdettől nagy jelentőséget tulajdonított az orvosok önszerveződésének és társadalmi érdekvédelmének. A rendszerváltás után, 1991-ben a GYAPOSZ alapítói között volt, és hasonló szerepet játszott az MVHR alapításában és vezetésében is. l993-tól l996-ig elnöke is volt az érdekvédelmi szervezetnek, és azóta is lelkes részese volt a közös munkának. Sokaknak emberi tartásával, orvosként méltóságával, kitartásával, szerénységével és humorával jelentett követendő példát. Szenvedélyesen szerette az életet. A kiégés, a pálya vége felé gyakran megfigyelhető megkeseredettség távol volt tőle. Legyőzhetetlen volt, vagy legalábbis annak tűnt. A Győri kapui városrész gyermekeinek gyógyítása, egészségnevelése érdekében kifejtett munkáját Miskolc 2002-ben Benkő Sámuel díjjal ismerte el. A Magyar Orvosi Kamara Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Területi Szervezete 2 éve Életműdíjat adományozott neki. De a kitüntetéseket a helyén kezelte, rá igaz volt Gandhi mondása:

A jól végzett munka egyedüli jutalma abban áll, hogy elvégezhettük.”