Ugrás a tartalomra

Bártfai Krisztián Ervin

Miskolc város pedagógiai díj
2025. évi kitüntetett

1977-ben született Miskolcon a család egyetlen gyermekeként. 1995-ben a Szemere Bertalan Gimnázium, Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézet szerzett érettségit, ugyanitt a művészeti ágon 1997-ben végzett, mint fényképész. Ezután a KISOSZ-ban kereskedő-boltvezetői szakmát szerzett. A 2000-es években a HUBBARD COLLEGE keretein belül vehette át az eladástechnikai oktatói oklevelét, majd a sport szeretete tovább vitte és sportedzői képesítést szerzett kiemelten röplabda szakágban, kitűnő eredménnyel. Korán kezdte a munkát és a pályafutását, feleségével három gyermeket nevelnek. Mindhárom fia sportol, Ákos a MEAFC röplabda szakosztály kötelékében lett kétszeres U15 OMB II. bajnok. Marcell fia szintén a MEAFC röplabda szakosztálynál U15 OMB III. bajnok, illetve 2024. Miskolc év sportolója. Botond fia a Miskolci Ködmön TSE táncosa, formációban 2021-ben magyar bajnok és Miskolc városának az év sportolója, majd a táncospárjával 2024-ben Junior II E Latin kategória magyar bajnokai és a 2024. évben Miskolc városának az év sportolói lettek. A kezdetekben is oktatással foglalkozott, közel 20 évig felnőttek emocionális és eladástechnikai képzését végezte egy nemzetközi cégnél, majd 6 éve a MEAFC röplabda szakosztályhoz került utánpótlás vezetőedzőnek, jelenleg is a MEAFC-FZS U13-as és a MEAFC-FZS U15-ös csapatok vezetőedzője. Az első szezonban U13-as csapata az országos bajnokság bronzérmese lett, majd 2023-ban a klubja, a MEAFC Nívódíjat kapott. Legutóbb 2024 decemberében a MEAFC-FZS U15-ös csapata 2024. Miskolc év csapata, jómaga pedig a 2024. évben Miskolc év edzője díjat vehetett át. Felkészült, elhivatott, precíz, maximalista, felelősségteljes, kitartó, következetes és gyermekszerető. Mindezekben példát mutat az edzéseken és célja, hogy ezeket a tulajdonságokat át is adja. Vallja, hogy nincs két egyforma gyermek, egyenként kell megismerni őket és fejleszteni a saját képességüknek megfelelően, így lehet elérni, hogy kialakuljon egy erős csapatszellem és közösségben is jól tudjanak működni. Folyamatosan célok és tervek vannak a tarsolyában, mert az erőteljes előrehaladást ez biztosítja. Hitvallása, hogy a pedagógus, edző, sportpedagógus fő feladata a motiváció állandó fenntartása. Gyengébb képességűek felzárkóztatásában is szívesen vállal szerepet, ennek bizonyítéka a szülői visszajelzések sokasága. Véleménye szerint nincs olyan gyermek, aki nem fejleszthető. Nemcsak tanítja és edzi a gyermekeket, hanem csapatot is épít, hogy erős, összetartó közösség alakuljon ki. Mindezek mellett fontosnak tartja a jótékonysági és segítő rendezvényeket, melyeken a szervezésben és lebonyolításban is aktívan részt vesz családjával együtt (2023. augusztus: OXYMARATON szervezése a GYEK égési osztályának alapítványáért, 2024. március – július: GYEK napok a Szeletában a kisgyermekes szülők felvilágosításáért és segítéséért).