Városháza
Önkormányzat

Lengyel nyelvtanfolyam Miskolcon

Miskolc Megyei Jogú Város Lengyel Nemzetiségi Önkormányzata
2012. november 07.

A Miskolci Földes Ferenc gimnáziumban működő Alma Mater Nonprofit Kft. 2012. októberi kezdéssel 50 órás, fizetős, alapfokú lengyel nyelvtanfolyamot hirdetett meg.

Dr. Hohl Józsefné - a többek között nyelvoktatással is foglalkozó Kft. ügyvezető igazgatója -érdeklődésemre elmondta, hogy nagy volt az érdeklődés, aztán végül 11 fő kezdte el a kurzust. 1996-os megalakulásuk óta lengyel nyelvoktatással ez volt az első kísérletük.

Anyanyelvi tanárnak Kandóné Szewczuk Annát kérték fel, akinek már nagy tapasztalata van ezen a téren, hiszen korábban a vasárnapi iskola keretében oktatta már a nyelvet.

A héten meglátogattam az osztályt és arról érdeklődtem Tőlük, miért jelentkeztek erre a nyelvtanfolyamra.

A motivációk között a következők szerepeltek:

  • szeretem a szláv nyelveket, az orosz után a lengyelt is meg akarom tanulni,
  • a lengyel nép és a nyelv szeretete,
  • gyakran kirándulunk Lengyelországba és az ország jobb megismerése miatt akarom megtanulni a nyelvet,
  • már korábban is tanulgattam a nyelvet otthon tankönyvből, de úgy érzem egy tanár segítségével ez jobban fog menni,
  • szlovákul már beszélek, a lengyelt is el akarom sajátítani,
  • egyetemista vagyok, második nyelvvizsgámat lengyelből akarom letenni,
  • édesanyám lengyel, de a nyelvtani dolgokat nem tudja olyan jól elmagyarázni.

 

Ahány ember, annyi érdekes válasz! Egy a közös bennük, valamennyien szeretnék minél jobban elsajátítani a lengyel nyelvet. Sok sikert nekik!

Hohl Józsefné elmondta, amennyiben a csoport részéről igény lesz, folytatják a középfokú tanfolyammal, illetve tanévenként legalább egyszer a jövőben is meg fogják hirdetni az alapfokú tanfolyamot.

 

Fekete Dénes