Városháza
Önkormányzat

Boldog II. János Pál pápa domborművének átadása Ládbesenyő-Andrástanyán

Miskolc Megyei Jogú Város Lengyel Nemzetiségi Önkormányzata
2011. október 09.

2011. október 9-én délután bensőséges rendezvény keretében került sor Ládbesenyő-Andrástanyán, a helyi Lengyel Kisebbségi Önkormányzat szervezésében, Boldog II. János Pál pápa domborművének átadására.

A program szent misével kezdődött, melyet Kovács László szendrői esperes úr tartott. Ez után került sor a templom külső falán – a bejárat bal oldalán - az emlékmű leleplezésére, megáldására. A dombormű Surányi Bertalan, miskolci fafaragó alkotása.

A továbbiakban Bubenkó Béláné, a helyi LKÖ elnöke ismertette Boldog II. János Pál pápa életútját, tevékenységét, majd emléklapokat adott át a megjelenteknek. Poros Andrásné a Megyei LKÖ elnöke mindenkit érintő aktuális lengyel ügyekről tájékoztatta a jelenlevőket, illetve ismertette az év hátralévő fontosabb feladatait.

Ezek közül kiemelte Derenk, mint lengyel telephely megalakításával kapcsolatos tevékenységet. A hozzászólásokat Horváth Róbert, Ládbesenyő-Andrástanya polgármestere zárta, aki az önkormányzat részéről további támogatásáról biztosította a települési LKÖ-t és további eredményes munkát kívánt nekik.

A program zárásaként a jelenlévők tiszteletük jeléül koszorúkat és virágokat helyeztek el a domborműnél. Az ünnepségen a megye települési Lengyel Kisebbségi Önkormányzatainak képviselői is jelen voltak.

 

Kép és szöveg: Fekete Dénes