Városháza
Önkormányzat

A Magyar-Lengyel Barátság Napja Ópusztaszeren és Szegeden

Miskolc Megyei Jogú Város Lengyel Nemzetiségi Önkormányzata
2012. március 23.

2012. március 23-án a Csongrád megyei Önkormányzat szervezésében került megrendezésre a Magyar-Lengyel Barátság Napja Ópusztaszeren és Szegeden.

Az ünnepségre Miskolc mjv. delegációját Papp Zsolt úr, Humán főosztályvezető vezette. A buszban helyet kaptak a Miskolci Lengyel Önkormányzat képviselői is.

Délelőtt az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban volt a központi rendezvény, melyen megjelent a két ország köztársasági elnöke. Az ünnepi beszédek után a tavalyi rendező, Poznań városa átadta a rendezvény vándorzászlaját a Szegedieknek. Ezt követően kulturális programokra, emlékfa ültetésre, illetve a Feszty körkép megtekintésére került sor.

Délután Szegeden folytatódott a rendezvény. Itt megkoszorúzták a Katyń-i emlékkeresztet, majd mise volt a Dómban. Ezután megtekintették Szyksznian Wanda grafikusművész és Keményfyné Krawczun Halina közös tárlatát, Wieloch-Varga Krystyna textiltervező kiállítását, illetve Krzysztof Ducki lengyel grafikus és plakátművész képeit.

 

2013-ban a következő találkozó Katowicében lesz, Miskolc lengyel testvérvárosában.

 

Szöveg: Fekete Dénes

Kép: Sóvágó Ágnes