Koronavírus 2021. február 08.
Veres Pál polgármester döntött, február 9-e kedd 0 órától enyhülnek a közterületi maszkviselés szabályai Miskolcon. 

A busz- és villamosmegállókban, a piacokon, a vásártereken, a bölcsődék, óvodák, iskolák bejáratának 10 méteres körzetén belül, illetve az egyébként is kötelező más jogszabály által szabályozott zárt terekben (tömegközlekedési eszközökön, üzletekben, hivatalokban, ügyfélszolgálatokon) a maszkviselési kötelezettség továbbra is fennmarad, a többi közterületen azonban a jövőben már nem előírás többé. 

Veres Pál polgármester a döntést azzal indokolta, hogy 2020 november első felében, amikor a szigorú maszkviselési rendelet született több, mint kétszer annyi megbetegedés volt, mint ma, amikor az oltás rövidesen lendületet kap, és december óta a megbetegedési tendencia csökkenő. A polgármester úgy fogalmazott, hogy Miskolc tavasszal és ősszel is bizonyította, hogy fegyelmezett, bölcs és kitartó. Miskolc polgármestere bízik abban, hogy a miskolciak az új, enyhébb szabályokat is be fogják tartani maguk és a város érdekében. 

 

Vigyázzunk egymásra!