Élet a városban
Sport
Sport 2020. január 12.
Végig vezetve nyert Szekszárdon az Aluinvent DVTK

A Női kosárlabda NB I. A-csoport 15. fordulójában, január 12-én a Szekszárd csapatához látogatott az Aluinvent DVTK, és nagyszerű harcos erényeket csillogtatva, végig vezetve 84-79-re győzött, amellyel nagy lépést tett az alapszakasz második helyének megszerzéséért vívott küzdelemben.

Jól kezdte a találkozót a Diósgyőr, hiszen két perc alatt hét egységet termelt a piros-fehér együttes. Kányási nyitotta a sort, majd Walker-Kimbrough sem hibázott közelről, ráadásul Goree is bevágott egy hármast. a hazaiak részéről csak McCall célzott jól ez idő alatt (2-7). Lendületben maradt a vendég csapat, és miután Goree 2+1-es akciója, valamint Shatori és McCall kosárváltása után időt kért Djokics Zsljko (4-12). A fiatal mester szavai hatottak csapatára, amely elsősorban amerikai légiósainak pontjaival csökkentette a különbséget (11-14). A legjobbkor jött Walker-Kimbrough 2+1-es, sőt, Pusztai két nagyszerű tempóját követően "közte tíz" lett (11-21). A játékrész hajrájában is tartani tudta az előnyét Cziczás László csapata, végül Vincze büntetőjével egyet faragott ezen a Szekszárd, de így is remek negyedet produkált az Aluinvent DVTK, nem kis mértékben a 66%-os dobóteljesítményének is köszönhetően (17-26).

A második felvonást a tolnaiak kezdték jobban, Krnjics és Studer Ágnes találtak be közelről, Kányási nagyszerű hárompontossal válaszolt (21-29). Dojkić két büntetője után kissé befagyott az eredményjelző, szerencsére a holtpontról a DVTK mozdult el hamarabb, mégpedig csapatkapitánya, Škorić középtávolijával. A játékrész felénél esett két gyors szekszárdi gól diósgyőri időkérést generált (27-31). Lélektanilag nagyon fontos volt, ki szerzi a találkozó következő pontjait, a vendégszurkolók örömére ezt Maja tette meg, akinek nem remegett meg a keze a büntetővonalon, majd egy egyéni akciót is ő fejezett be pontosan. Kapkodóvá vált a játék, de a küzdelemre nem lehetett panasz (28-35). Studer két büntijére Pusztai reagált egy nagyon szépen kivezetett középtávolival, és mivel Walker-Kimbrough is bedobálta a büntetőit, újra tízzel ment a Diósgyőr (29-39). Kettő perc volt hátra a nagyszünetig, ez idő alatt a hazaiaknál Ruzicková négy pontot termelt, a másik oldalon Tori és Maja kettőt-kettőt. Hogy mégis izgalmasabb legyen a második félidő, arról Studer Á. gondoskodott a hárompontosával (36-43).

A szünetet követően a Szekszárd jött ki élesebben az öltözőből, és gyorsan szerzett hat pontjára csak két  Walker-Kimbrough-büntető érkezett válaszként a túloldalon. Nem csoda, hogy a piros mezesek időt kértek, amely kifejezetten jó döntésnek bizonyult, mert előbb Medgyessy zúdított be egy triplát a sarokból, majd Pusztai és Morrison is betalált, így visszaállt a tízpontos vezetés (42-52). A negyed felénél Studer és Krnjics révén kapaszkodott a hazai együttes, a DVTK-ban ekkor Tori volt elemében (48-56). És ezzel még nem volt vége a nagyszerű periódusnak, hiszen a következő négy pontot Pusztai és a WNBA-bajnokunk hozták össze, így kialakult a találkozó addigi legnagyobb különbsége (48-60). A szekszárdi időkérés sem zökkentette ki a diósgyőrieket, akik jól menedzselték az előnyüket, Megyó csont nélküli hármasa is kellett ehhez. A 30. percben egy-egy dupla esett mindkét gyűrűbe, ami azt jelentette, hogy a negyedet a DVTK nyerte (58-67).

Csodálatosan indult a záró etap, ugyanis 46 másodperc alatt Medgyessy Dóra két triplát is elhelyezett a hazai gyűrűben. A KSC időt kért, Bálint bedobta az egyik büntetőjét, majd Goree villant, amire gyorsan válaszolt Krnjics (61-75). Egyre több hiba tarkította a találkozót, a Szekszárd időnyomás miatt kapkodott, míg a DVTK játékosai érezhetően kezdtek fáradni, ami nem csoda, hisz csütörtökön még Athénban volt Európa Kupa-fellépésük. Óriási küzdelem folyt a pályán, Marshall és McCall révén közelebb jött a vendéglátó, azonban Skoric a legjobbkor ziccerezett,  és Zele is megszerezte első pontjait (65-79). Abszolút nyeregben volt az Aluinvent DVTK, de még több mint négy perc volt hátra a végéig. A vendégek számára nem jött ekkor, hogy Studer Ágnest ápolni kellett és hosszú ideig állt a játék, így volt idő szusszanni. Marshall ugyan bedobta két-két büntetőjét, de közben Pusztai a másik oldalon nem hibázta el a ziccerhelyzetét és Tori is feltartóztathatatlannak bizonyult ezen az estén (69-83). Egy hármassal McCall jelezte, hogy nemcsak a palánk alatt használható, és bizony ezzel a két dobással tízen belülre jött a hazai gárda és volt még hátra két perc (75-83). Az utolsó perc úgy kezdődött, hogy Studer Ágnes is bezúdított egy triplát, ezzel tovább fokozódott a feszültség. A hazai csapatnak ezután is akadtak lehetőségei, szerencsére McCallt meg tudták akadályozni, hogy a gyűrűbe gyötörje a labdát. Goree ellen ítélt technikai hibát Dojkić büntette egy ponttal, amelyre Škorić is egy egységgel válaszolt, így végül óriásit küzdve megérdemelten győzött közvetlen riválisa otthonában az Aluinvent DVTK (79-84).

Női Kosárlabda NB I. A-csoport, 15. forduló

Atomerőmű KSC Szekszárd - Aluinvent DVTK 79-84 (17-26, 19-17, 22-24, 21-17)

Szekszárd, Szekszárd Városi Sportcsarnok, 1000 néző. Játékvezetők: Tőzsér Dénes Kelemen, Csabai-Kaskötő Brigitta, Kulcsár Tibor.
Szekszárd: Dojkić 7, Theodoreán 2, Miklós, McCall 23/6, Ruzicková 4. Csere: Krnjics 12, Marshall 14, Studer Á. 15/9, Kiss V. Bálint 1, Vincze 1. Edző: Djokics Zseljko.
DVTK: Medgyessy 12/12, Kányási 5/3, Walker-Kimbrough 27, Goree 12/3, Morrison 3. Csere: Pusztai 12, Škorić 11, Zele 2, Szücs R. Vezetőedző: Cziczás László.

(Forrás: www.dvtk.eu)