Élet a városban
Sport
Sport 2020. július 14.
Vasárnap Görömbölyön folytatódik a B-MTB Series

A BORSOD MTB BAJNOKA SERIES (B-MTB Series) elnevezésű hegyikerékpáros versenysorozat idei  2.futamát július 19-én, vasárnap rendezi meg a miskolci HOTE SE. A görömbölyi pályákon valamennyi korosztály képviselői számot adhatnak rátermettségükről.

A sorozat fejlődésének érdekében a rendezők fontosnak tartják, hogy minél több bringást bevonjanak, ezért 2020-ban a Borsod megyén kívülről érkező versenyzők is szerepelnek az összetett eredménylistán. Ennek okán a sorozat neve is változott egy kicsit, így  B-MTB Series 2020. néven is lehet találkozni a megmérettetéssel.

A versenyközpontot Miskolc-Görömbölyön, a pincesorom, a Grál Pince szomszédságában jelölik ki.

Az előnevezésre július 16-án, csütörtökön éjfélig van lehetőség. A nevezési díj beérkezésének határideje július 17., 12:00 óra. Helyszíni nevezés a verseny napján 8:45-9:45-ig

Az elit pálya tervezett hossza 3,93 km, melyhez 106 méteres szintemelkedés társul, míg a hobbi pálya 1,92 km hosszú, 32 m szintemelkedéssel nehezítve. Mindkét pályát murva és erdei talaj borítás „váltogatja”. A várható körszámok a verseny előtti technikai értekezleten válnak véglegessé. Eső esetén a pálya hosszát rövidítik, vagy a körszámot csökkentik a szervezők.

Pályabejárásra a verseny napján, a nagy pályán 8:00-11:00-ig, a kis pályán 8:00-9:30-ig lesz lehetőség.

Fejvédő használata a verseny folyamán és a pályabejárás során is kötelező!

Az első rajt 10 órakor lesz, amikor is a legfiatalabbak, az U7-es korosztály képviselői kezdik meg a számukra előírt táv teljesítését. Ezt követően az U17-ig két éves bontásban indítják a futamokat, majd jön a felnőtt, a master, a senior és a hobbi mezőny.

Az U7 és U9-es korosztály eredményhirdetése 10.20-ra tervezik, az összes többi kategória díjátadója 15 órakor lesz. Minden kategória első három helyezettje érem és tárgyjutalom díjazásban részesül.

A verseny után valamennyi résztvevőt várnak az elmaradhatatlan görömbölyi babgulyás partyra!

További információ kérhető Molnár György főszervezőtől a +36 30 629 2390-es telefonszámon és a gyorgy.molnar@jafholz.hu e-mail címen, vagy olvasható a http://www.borsodmtbbajnoka.hu/miskolc-goromboly/  oldalon.