Élet a városban
Sport
Sport 2020. szeptember 02.
Valter Attila nyerte a Tour de Hongrie-t

Fantasztikus magyar győzelem született a 41. Tour de Hongrie utolsó szakaszán, a királyetapon, Valter Attila az utolsó kilométeren indított támadására senki sem tudott reagálni, s a lengyel CCC Team bringása megnyerte a kékestetői befutót! A győztes az etapsiker mellé az összetett győztesének járó sárga trikót is megszerezte magának – tizenöt esztendős szünet után ünnepelhetünk újra magyar győztest a hazai körversenyen!

Fotó: www.tdh.hu

Szerdán, a viadal utolsó napján Miskolc és Gyöngyös-Kékestető között 188 kilométer várt a mezőnyre. Nem kellett sokáig várni az első hegyi hajrára, s Hollóstetőre érve a svájci Roland Thalmann (Vorarlberg-Santic) és a holland Koen Bouwman úgy döntött, megpróbálja szökésben. A holland hamar úgy döntött, abbahagyja a hiábavaló kísérletet, Thalmann azonban csaknem száznegyven kilométeren keresztül egyedül, majd még húsz kilométeren át három felzárkózó versenyzővel elöl tekert. Megszerezte a győzelmeket az útjába eső részhajrákon, de a végére teljesen elkészült erejével, s utolérte a mezőny.

A döntés – nemcsak a szakaszgyőzelemről, hanem a Tour de Hongrie összetett sikeréről is – az utolsó tíz kilométer döntött. A sárga mezes ausztrál Kaden Groves Mátrafüredig bírta, addig rengeteget dolgozott csapattársaiért, de azt tudta, hogy sprinterként az összetett első helyét nem tarthatja meg.

A Mátraházára vezető emelkedő első kilométerein a Jumbo-Visma sora diktálta a tempót, négy versenyzője húzta a sort, de ez a taktika nem járt sok sikerrel, bár sokan leszakadtak a sorról, a legerősebbek – köztük Valter Attila – továbbra is ott tekertek az élen.

Az idei Tour de Hongrie legmagasabban jegyzett bringása, a Cseh Körverseny győztese, az ausztrál Damien Howson (Mitchelton-Scott) két és fél kilométerre a céltól robbantott, üldözői egyre jobban lemaradtak tőle, miközben Valter Attila egy nyolc fős csapatban próbálta tartani a lépést.

Howson túl nagy tempót diktált magának, egyre többször nézett hátra, Valter Attila pedig a jelre várt: ez az utolsó kilométert jelző tábla volt ezen a napon. A CCC Team magyar versenyzője kiállt a nyeregből, s elképesztő hajrába kezdett. Előbb faképnél hagyta az ausztrált, s már kétszáz méterre a céltól látszott, hogy senki sem tudta követni, magabiztosan nyerte meg a kékestetői befutót!

„Az egész csapatom zseniális volt ezen a versenyen, az előző három nap szakaszgyőzelmeihez ugyan nem sokat tettem hozzá, csak egy-egy kulacsot. Ma nagyon jó lábaim voltak, a támadásig egészen könnyedén tudtam jönni, de vitt a motiváció, annyi embertől hallottam, hogy hajrá Attila, így nem lehetett elveszíteni. Nagyon köszönöm mindenkinek, hajrá magyarok!” – mondta a célban a huszonkét esztendős Valter Attila, aki pályafutásának eddigi legnagyobb sikerét érte el.

A szakaszsiker ugyanis egyben azt jelentette, hogy ő szerezte meg az első helyet a 41. Tour de Hongrie összetett versenyében is, Lengyel Tamás 2005-ös sikere óta, tizenöt esztendős szünet után ünnepelhettünk újra magyar győztest a hazai körversenyen! Az összetett verseny második helyén a Trek-Segafredo junior-világbajnoka, az amerikai Quinn Simmons, a harmadikon pedig az ausztrál Damien Howson (Mitchelton-Scott) végzett. Három World Tour-menő,, s egy hatalmas magyar siker.

Ezen a napon egyetlen színes, megkülönböztető mez nem került veszélybe, a zöld: az olasz Jakub Mareczko (CCC Team) – aki egymást követően három etapot is megnyert az idei viadalon – megnyerte a gyorsasági pontversenyt. A legjobb hegyi menőnek járó piros mezt viszont a Kékestetőn aratott sikerével Valter Attila hódította el, a legjobb magyarnak járó fehér trikó pedig természetesen ugyancsak az övé lett!

41. Tour de Hongrie
5. szakasz, Miskolc–Gyöngyös-Kékestető (188 km)
1. Valter Attila (magyar, CCC Team) 4:35:15
2. Quinn Simmons (amerikai, Trek-Segafredo) 10 mp h.
3. Damien Howson (ausztrál, Mitchelton-Scott) 12 mp h.
4. Matteo Badilatti (olasz, Israel Start-Up Nation) 15 mp h.
5. Tobias Foss (norvég, Jumbo-Visma) 17 mp h.
6. Janez Brajkovic (szlovén, Adria-Mobil) azonos idővel
24. Dina Márton (magyar, Kometa-Xstra) 1:46 p h.
28. Filutás Viktor (magyar, Giotti Victoria-Savini Due) 2:57 p h.

Az összetett végeredmény
1. (sárga mezben az Aktív Magyarország díjáért) Valter Attila (magyar, CCC Team) 18:45:55
2. Quinn Simmons (amerikai, Trek-Segafredo) 12 mp h.
3. Damien Howson (ausztrál, Mitchelton-Scott) 16 mp h.
4. Matteo Badilatti (olasz, Israel Start-Up Nation) 25 mp h.
5. Tobias Foss (norvég, Jumbo-Visma) 26 mp h.
6. Janez Brajkovic (szlovén, Adria-Mobil) 27 mp h.
21. Dina Márton (magyar, Kometa-Xstra) 1:51 p h.
28. Filutás Viktor (magyar, Giotti Victoria-Savini Due) 4:05 p h.

A gyorsasági pontversenyben:
1. (zöld mezben a Skoda és az Europcar díjáért) Jakub Mareczko (olasz, CCC Team)

A hegyi pontversenyben:
1. (piros mezben a Cofidis díjáért) Valter Attila (magyar, CCC Team)

A legjobb magyar versenyző:
1. (fehér mezben a Magyar Közút Zrt. és a Bringasport díjáért) Valter Attila (magyar, CCC Team).

(Forrás: www.tdh.hu)