Közérdekű 2023. május 15.
Üzemzavar a Diósgyőr városrészben

A MIVÍZ Kft. ezúton hívja fel az érintett lakosok figyelmét, hogy a mai nap folyamán összetett, ivóvízhálózatot érintő többszörös csőtörés történt, mely a következő utcákat érinti: Lilla utca, Budai Nagy Antal utca, Lányi Ernő utca, Fazola Henrik utca, Kacsó Pongrác utca, Gózon Lajos utca (DIGÉP delta).

A hiba elhárítását a MIVÍZ munkatársai nagy erőkkel megkezdték, a szolgáltatás helyreállítása sajnos több napot is igénybe vehet. Addig is kérjük, hogy figyeljék az utcákat járó lajtos kocsikat, melyekről ezen idő alatt ivóvizet tudnak vételezni. Ezzel kapcsolatban kérjük az érintett lakosság türelmét és megértését, mert a Diósgyőrt érintő hibával egy időben a Martinkertváros területét érintő, szintén nagymértékű üzemzavar is előállt, így a lajtos kocsik a város két nagy területét kell, hogy ellássák.

A munkák velejárója lehet a visszanyitást követő, esetlegesen előforduló, átmeneti vízzavarosodás, mely a kifolyók megnyitását követően megszűnik.

A munkálatok zajjal is járhatnak, ezért is megértésüket és szíves türelmüket kéri a MIVÍZ Kft.

Valamint kérjük az autósokat és a gyalogosokat is, hogy az érintett területeken fokozott figyelemmel és óvatossággal közlekedjenek!