Élet a városban
Sport
Sport 2020. január 24.
Újra itthon játszik a MEAFC-Miskolc

A listavezető Nyíregyháza érkezik január 24-én, pénteken a 17:30-as kezdésre a Miskolci Egyetem Körcsarnokába. A férfi kosárlabda NB I/BPiros-csoportjában megrendezett mérkőzésen a házigazda MEAFC-Miskolc foghíjas kerete öt mérkőzéses idegenbeli túrája után végre hazai környezetben is elkezdi a 2020-as esztendőt.

Drahos Gábor vezetőedző: - Ha 4 felnőtt korúval, akkor 4 felnőtt korúval kell megoldanunk a mérkőzést. Agresszivitásban, tudatos és alázatos védekezésben nagyon komolyan előre kell lépni. A héten rámentünk a monoton munkára, mert aki az unalmasnak tűnő feladatokban is megtalálja edzéseken a szépet, a lehetőséget, a fejlődést, az pluszt fog hozni csapatának a meccseken is. Támadásban nézelődés és szurkolás helyett igyekeztünk további "folytonosítani" a mozgásainkat, több tehercipelést bízva mindenkire. A kupában idén már sikerült legyőzni a Nyíregyházát, ráadásul idegenben, ha ma Thornton és Homoki nélkül is összejön, amit eszik-iszik a csapat!