Városinformáció 2020. december 17.
Újabb összehangolt rendészeti akció - fókuszban a megelőzés

A MIŐR által december elején bejelentett és megkezdett ellenőrzés-sorozat hatékonyságát máris mutatja, hogy a miskolci rendészek szerdai, nagyobb létszámú jelenléte az Újgyőri főtéren lényegesen kevesebb intézkedéssel járt - a legutóbbi akcióhoz képest. Ezúttal főleg a maszkhasználatra kellett felhívni a járókelők figyelmét.

Mint azt Vincze Csaba igazgató korábban kiemelte, a Miskolci Önkormányzati Rendészet fokozott figyelmet szentel a lakosság jelzéseinek, hiszen egyik legfontosabb feladata, hogy városunk lakói számára élhető környezetet, biztonságos közterületeket biztosítson. Az ellenőrzés-sorozat sikerét az is mutatja, hogy a téren lévők megelégedésüket fejezték ki a rendszeres és szokásosnál nagyobb létszámú jelenlétet illetően. December 16-án összesen kilenc önkormányzati rendész és két szolgálati kutya vett részt az akcióban, mely a délutáni órákban zajlott.

A közelmúltban meghirdetett fokozott ellenőrzéseket egyrészt az Újgyőri főtéren előforduló szabálysértések, illetve azok megelőzése; másrészt az ünnepek kapcsán felmerülő többlet feladatok indokolták. A tegnap tapasztaltak szerint jelenleg a megelőzés került középpontba.