Élet a városban
Sport
Sport 2019. október 02.
Újabb fontos hazai mérkőzés előtt a MEAFC-Miskolc

A kilenc mérkőzés óta veretlen Budafok látogat  a borsodi megyeszékhelyre október 4-én, pénteken, hogy 17.30-tól  a férfi kosárlabda NB I/B  Piros-csoportjának keretében a Miskolci Egyetem Körcsarnokában megmérkőzzön a házigazda MEAFC-Miskolccal.

Az NB I/B-s kosárlabda bajnokság Piros-csoportjának tavaly még újoncként vágott neki a fővárosi alakulat, végül mind az alapszakaszt, mind a bajnokságot a 10. helyen zárták. A rájátszásról egy hármas holtversenyt követően maradtak csupán le.

A budafokiak korábbi legendás játékosuk, Károly Máté vezetésével remek csapatot építettek. Tapasztalt és magas játékintelligenciával bíró „zsoldosok” mellett saját utánpótlásból kinevelt játékosokat foglalkoztatnak, és óriási erényük, hogy a keret magja közel három éve állandónak mondható. Puszta Dávid, Varga Dániel, Horváth Márton és Fehér Csaba mellett az U-20-as válogatott keretbe is meghívott Lados Erik is komoly teljesítményre képes. Hozzájuk csatlakozott idén Kovács Soma (BKG) és Mészáros Bence (Eger) a távozó Tursics-Mészáros duó helyett. Fiatalok terén Lados szerepe gyakorlatilag megkérdőjelezhetetlen, rajta kívül a Kiss-Nagy-Szántó trió segíthet be a forgásba. A padról érkezhet még Siklós, de Jilling beállításával is bármikor betalálhat 3-4 veszélyes hárompontos. A palánk alatti tömegek használata mellett a villámgyors mezőny játék és  rengeteg középtávoli dobás is megjelenik stratégiájukban, de rendszerint kreativitásban is komoly erényeket csillogtatnak mérkőzéseiken.

A nyári felkészülést hat sikerrel és 1 döntetlennel zárták, majd a szezonban két győzelemmel nyitottak. Hazai pályán a Budapesti Honvédot (104-73), idegenben a TF gárdáját (66-74) is legyőzték, így mondhatni, már szinte alig ismerik a vereség ízét. Az utolsó csapat, amelyik - még májusban - le tudta győzni a Budafokot, azonban épp a MEAFC-Miskolc gárdája volt.

A tavalyi bajnokság során négy alkalommal is találkoztak a felek. Az alapszakaszban Budapesten majd Borsodban is a hazai csapat nyert (89-67 és 95-85), a korábban már említett májusi párharcot viszont kettős sikerrel vette a Miskolc (79-71, 80-77).

A házigazda MEAFC sem kezdte rosszul az idényt, hiszen egy, a mostanihoz hasonlóan komoly és egységes BKG-t tudott legyőzni legutóbb. Takácsék győztes kupamérkőzéssel hangolódtak a Budafok elleni bajnokira, ahol nincs kizárva, hogy egy remek sebességű, látványos csatát láthat majd a Körcsarnok közönsége.

Drahos Gábor (MEAFC-Miskolc): - Komoly tapasztalattal rendelkező játékosok alkotta keret érkezik hozzánk, ráadásul remek edzővel a fedélzeten. Mindenképpen a reálisan rájátszásba igyekvő gárdák közé sorolható csapat, akik ellen minden erőnkre és ügyességünkre szükség lesz majd. A fiúk jól dolgoznak a mindennapokban, úgy látom, hogy egyre komolyabban tudnak már koncentrálni a mérkőzésekre is. Elszántan és egységesen várjuk a Budafokot, és igyekszünk mindent megtenni a siker érdekében.

Károly Máté (Budafoki KK): - Ellenfelünk szép győzelemmel kezdte a szezont. Évről évre látszik a tudatos csapatépítés, a tavalyi gárda gerince együtt maradt, kémiában és szerkezetben is top csapatnak számítanak! Drahos mester remekül fogja össze a társaságot és építi be a fiatalokat. Nagyon nehéz dolgunk lesz, de mi is elszántak vagyunk es éhesek a sikerre! Fontos lesz, hogy védekezésben stabilak maradjunk es akkor bejöhet a tippem, hogy a vendégcsapat nyer.

A pénteki találkozó 17:30-kor kezdődik az Egyetemi Körcsarnokban. A belépés ingyenes!