Pályázat 2020. augusztus 24. • Lejárt
Újabb e-lakáspályázat indul

A Miskolc Holding Zrt. Ingatlangazdálkodási igazgatósága a járványügyi veszélyhelyzetben is biztosítani kívánta az üres lakások iránti, kiemelkedő lakossági kereslet kielégítését. Ezért a cégcsoport informatikai szakembereivel együttműködve létrehozott egy elektronikus pályázati rendszert, mely lehetővé tette az üres lakások megtekintését, a felújítási költségvetések megismerését elektronikus úton, személyes kontaktus nélkül.

Az áprilisi meghirdetésen, ahol csak elektronikus pályázatot lehetett benyújtani, 31 piaci elvű lakásra a beérkezett pályázatok száma 1871 db volt

Most 30 db költségelven bérbe adandó lakás kerül kiírásra. Ebből 3 db a Szinva utcán (Fonoda udvar mellett) 27 db az Avasi lakótelepen található. A lakások felújításra szorulnak, melyet a bérlőnek kell elvégeznie a szokásos bérbeszámítási lehetőség mellett, vagyis az előre egyeztetett felújítási költségek a bérleti díjjal szemben elszámolhatók, lelakhatók a havi bérleti díj 50%-a erejéig folyamatosan, a munkák ellenértékének megtérüléséig. Egy pályázó most is 3 lakásra nyújthat be pályázatot növelve ezzel az esélyeit.

A mostani pályázati kérelmek - az áprilisihoz hasonlóan - kizárólag elektronikus úton nyújthatók be. A beadásra 2020. augusztus 24-én 8 órától 2020. szeptember 7-én 16 óráig van lehetőség.

Az elektronikus pályázati rendszer elérhetőségét hétfőn teszi közzé a Miskolc Holding Zrt. Ingatlangazdálkodási igazgatósága a weboldalán:  http://ingatlangazdalkodas.miskolcholding.hu/.