Élet a városban
Sport
Sport 2019. augusztus 15.
Továbbra is az NB II-ben a MEAFC kaucsuk bűvölői

A MEAFC-Miskolc négy férfi asztalitenisz csapata közül a legmagasabban jegyzett gárda az augusztus 10-én, Budapesten sikerrel megvívott, úgynevezett helybetöltő mérkőzés után, a szeptember 7-én induló új szezonban is az NB II-ben folytathatja a pontvadászatot.

A 10 csapatot számláló  NB II., Észak-keleti csoportos férfi asztalitenisz bajnokság aktuális mezőnyéből az utolsó kiesett, míg az utolsó előttiek, azaz a 9. helyezettek - a kiírás értelmében – helybetöltő mérkőzésen dönthették el a bent maradás sorsát. A MEAFC-Miskolc csapata semleges pályán, a fővárosi Statisztika Marcibányi téri csarnokában mérkőzött meg a Lőrinci AC együttesével.

  • Mindenképpen számoltunk az NB II-es folytatással, hiszen Szerencsről két jó játékossal, Macsuga Józseffel és Stadler Tamással erősítettük meg a csapatot, akik mindketten 60 százalék feletti győzelmi mutatóval rendelkeztek – tudtuk meg a sorsdöntő találkozót követően Holdi Lászlótól, a MEAFC asztalitenisz szakosztályának vezetőjétől. – Ellenfelünkből az NB III., Észak-kelet, A-csoport 2. helyén végzett Lőrinci AC gárdájából leginkább dr. Tarsoly Dánieltől tartottunk, de miután az első két páros mérkőzésünket egyaránt 3-0 arányban megnyertük, éreztük, hogy nem lehet baj. A folytatásban a már említettek mellett Bodnár József és Sztupák Zoltán is kiválóan teljesített. Egyetlen vereségünket az utolsó mérkőzésünkön, a hosszú kihagyás után visszatért cserejátékosunk, Molnár János neve mellé könyvelték el. Ami a lényeg, a jegyzőkönyvben 10-1-es győzelmünk szerepelt, ez pedig azt jelenti, hogy szeptember 7-től megkezdhetjük újabb szezonunkat az NB II-ben, ahol csoportunkban 11 együttes kapott helyet. Edzéseinket szerdán és pénteken továbbra is a Miskolci Egyetem E/4-es tornatermében tartjuk, ahol vasárnaponként a hazai bajnoki derbiket is játsszuk. A 20 fordulós pontvadászatban terveink szerint a 4-6. hely valamelyikéért harcolunk majd. A sorsolást a jövő héten készítik el a Magyar Asztalitenisz Szövetségben, azt azonban már most tudni lehet, hogy az Andornaktálya NB I-es, a Szerencs kínai játékossal erősített, de az Apagy, a Gödöllő és a Vác is nagyon komoly játékerőt képvisel.

Az egyetemiek az NB II-es hazai fordulókat az E/4-es tornateremben egy napon szeretnék megrendezni az NB III-as fordulókkal.

A MEAFC-Miskolc további három férfi asztalitenisz csapata közül a városi bajnokságban indult gárda az első, a megyeiben érdekelt együttes a 6., míg az NB III-asok a 8. helyen végeztek a legutóbbi küzdelemsorozatokban.