Élet a városban
Sport
Sport 2019. március 12.
Tovább népszerűsítik a 3x3 kosárlabdát

A B.-A.-Z. Megyei Kosárlabda Szövetség új kezdeményezése a speciális, 3-3 elleni játék, mellyel igyekeznek minél több fiatalnak versenyzési lehetőséget biztosítani. Két utánpótlás korosztályos fordulót már megrendeztek a közelmúltban, a harmadikat pedig március 28-án hívják életre a Miskolci Egyetem körcsarnokában.

A 3x3 kosárlabda vitathatatlanul a világ egyik legnépszerűbb, legnagyobb tömegeket megmozgató sportja. Játékosai között ott vannak az amatőr sportszeretők éppen úgy, mint a hagyományos, 5×5-ös kosárlabdát profi szinten művelő játékosok. Kialakulóban vannak a kifejezetten3x3-ra szakosodó játékosok csapatai is, akik közül a legjobbak több mint 10 ezer dolláros pénzdíjas versenyeken játszanak.

Magyarországon, pár év leforgása alatt rendkívüli ismertségre tett szert a 3x3-as kosárlabda. Ehhez minden bizonnyal az évente megrendezett, színvonalas hazai bajnokságok és a nemzetközi versenyekre való kijutás lehetősége is hozzájárult. A tornák legjobbjaiból összeállított csapatok pedig a FIBA által meghirdetett nemzetközi rendezvényeken (Eb, vb) is kiváló eredménnyel szerepelnek. 2016-ban felnőtt női válogatottunk Európa-bajnok lett, míg 2017-ben az U18-as lány, 2018-ban pedig U18-as fiú válogatottunk nyerte meg a Debrecenben megrendezett Európa- bajnokságot.

A tavalyi év során Miskolcon, az egyetemi szabadtéri pályán rendezett először 3x3 tornát a megyei szövetség. 36 csapat, 140 versenyzője mérte össze tudását, három korosztályban. Ezen a sikeren felbuzdulva 2019-ben már 3x3 sorozatot hirdettek meg, aminek keretein belül összesen 7 forduló megrendezését tervezik. Június közepén pedig - a tavalyihoz hasonlóan - egy nagyszabású, „nyárindító” rendezvénnyel szeretnék ünnepelni a kosárlabdázás ezen formáját.

A legkisebb korosztályban február 2-án rendezték meg az első fordulót 19 csapat részvételével, február 24-én, pedig a második forduló is lezajlott, immár 20 csapat részvételével. A rendezvénynek a miskolci Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium tornaterme adott otthont, s a helyi, miskolci "alakulatok" mellett Szerencsről és Tiszaújvárosból is érkeztek csapatok.

Eredmények:

U12-es kcs., fiúk, Piros-csoport:

1. Szerencsi Darazsak 1

2. Szerencsi Darazsak 2

3. Kis Huligánok

U12-es kcs., leányok:

1. Jezsu 1

2. Jezsu 2

3. Jezsu 3

U12-es kcs., fiúk, Zöld-csoport:

1. Jezsu Bulls

2. Jezsu Lakers

3. Jezsu Golden State

 

Legközelebb március 24-én az idősebb korosztályok (U14, U16, Felnőtt) számára rendezünk 3x3 tornát az Egyetemi Körcsarnokban.

További információk, fotók:

https://www.facebook.com/BAZ3x3/