Élet a városban
Sport
Sport 2020. július 31.
Tour de Hongrie: a magyar válogatottal teljes a csapatok listája!

Az augusztus 29-én rajtoló Tour de Hongrie résztvevő együtteseinek listája a magyar nemzeti válogatottal lesz teljes. A viadalon húsz csapat százhúsz versenyzője szállhat majd nyeregbe.

A Magyar Körverseny a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség versenynaptárában 2.1-es kategóriájú eseményként szerepel, ez pedig azt jelenti, hogy csak a profi klubok (World Team, Pro Team vagy Continental Team), illetve nemzeti válogatottak vehetnek részt rajta. Ez jelentősen behatárolja a mieink lehetőségeit, hiszen a Pannon Cycling Team megszűnésével nem maradt magyar klub ebben a „ligában”.

A Tour de Hongrie szervezőinek mégis sikerült olyan mezőnyt összeállítani, amelyben ideális esetben nyolc csapatban is lehet magyar kerékpáros, a százhúsz induló között pedig akár tizenhat anyaország-beli és öt székely bringás is szerepet kaphat. Van magyar versenyzője a World Teamek közül a Mitchelton-Scottnak (Peák Barnabás), a CCC Teamnek (Valter Attila), a Pro Teamek közül a Team Novo Nordisknak (Kusztor Péter) és az Androni Giocattoli-Sidermecnek (Pelikán János), a kontinentális csapatokban pedig Dina Márton és Fetter Erik (Kometa-Xstra), Filutás Viktor (Giotti Victoria Palomar), Rózsa Balázs, Szentpéteri András és Wermeser Zsombor (Team Novák) kapott helyet, de a csíkszeredai csapatban szerephez juthat öt székely sportoló – Novák Károly Eduárd, Balázsi Lóránt, Lázár Nándor, Szilágyi Róbert és Török Szilárd – is.

A magyar válogatott hat versenyzője közé bekerülhet a tavalyi szakaszgyőztes Lovassy Krisztián (Epronex BSS Oil Team), a tavalyi Szerb Körersenyen szakasz második helyet is elérő Móricz Dániel (Northwave-Cofiloc), a néhány napja Bulgáriában UCI-pontokat gyűjtő Szöllősi Ferenc (Delio Gallino Colosio Eurofeed) vagy a Tour de Hongrie-n már három Top10-es eredményt is elérő Karl Ádám (UC Monaco) is, Dér Zsolt szövetségi kapitány hat fős válogatottat állíthat majd össze az augusztus 29-i rajtra, a válogatott indulóinak végleges névsorát a rajt előtti napokban hirdeti ki a Magyar Kerékpáros Szövetség.

Ami a mieink tavalyi szereplését illeti, jó szívvel idézhetjük fel az eseményeket. Vállról vállra szállt a legjobb magyarnak járó fehér trikó a 2019-es Tour de Hongrie során, végül az összetett verseny második helyezettje, Dina Márton megéremelten vihette haza. A fehér trikót már a verseny siófoki prológja után felhúzhatta Dina Marci, majd a harmadik nap első félszakaszán magyar győztest ünnepelhettünk: a Kazincbarcika és Tiszafüred közötti etapot hosszú szökés végén az Epronex-BSS Oil Team válogatott versenyzője, Lovassy Krisztián nyerte meg, Karl Ádám (magyar válogatott) pedig a hatodik helyen ért célba.

A fehér trikót ekkor is Dina Márton vehette fel, de aznap délután, a Tiszafüred és Hajdúszoboszló közötti félszakaszon Vas Balázs és Fetter Erik is dobogós lett a hortobágyi gyorsasági részhajránál, s az ezért kapott időjóváírással Fetter Erik megelőzte a Kometa magyar kerékpárosát, így immár pannonos vállakra került a fehér mez. Sokáig emlékezetes nap következett, a királyetappal: a mezőny Karcagról rajtolva a Kékestetőre mászott fel. A meredek kaptatón a sárga trikós Neilands elvitte a pálmát, de Dina Márton és Valter Attila egészen elképesztő teljesítményt nyújtott, a két magyar versenyző dobogóra állhatott, nemcsak a szakaszon, de végül az összetett versenyben is!

A fehér mez természetesen visszaszállt Dina Mártonra, de a zárónapra, a Kecskemét és Székesfehérvár közötti etapra mégis át kellett azt adnia barátjának, egykori csapattársának, Valter Attilának. Történt pedig, hogy a lett Neilands a sárga mellett a piros mezt is megszerezte magának, s mivel nem viselhet egyszerre két színt, az egyiket, a pirosat át kellett adnia a hegyi rangsorban őt követő Dina Marcinak. A Kometa menője ugyanezt tette a fehérrel, persze, csak ideiglenesen, a Királyok városában, a Tour de Hongrie utolsó eredményhirdetésén vissza is kapta...

A Tour de Hongrie szervezői korábban már tizenkilenc csapat érkezését hivatalosan is bejelentették, eszerint az új időpontra tervezett magyar viadalon indul az izraeli Israel Start-Up Nation (World Team), a holland Jumbo-Visma (World Team), az amerikai TREK-Segafredo (World Team), az ausztrál Mitchelton-Scott (World Team), a lengyel CCC Team (World Team), az olasz Androni Giocattoli-Sidermec (Pro Team), a belga Alpecin-Fenix (Pro Team), az amerikai Team Novo Nordisk (Pro Team), az olasz Vini Zabu-KTM (Pro Team), a belga Bingoal-Wallonie Bruxelles (Pro Team), a norvég Uno-X Pro Cycling Team (Pro Team), a spanyol Caja Rural-Seguros-RGA (Pro Team), a belga Sport Vlaanderen-Baloise (Pro Team), a spanyol Kometa-Xstra (Continental Team), a szlovén Adria-Mobil (Continental Team), a csíkszeredai Team Novák (Continental Team), az osztrák Vorarlberg Santic és a román Giotti Victoria Palomar (Continental Team) és a cseh Elkov-Kasper (Continental Team) is. A szervezők nagy célt tűztek ki maguk elé: a Magyar Körverseny 2021-ben kerüljön be a Pro Series nevű sorozatba. Ennek komoly feltételei vannak, az egyik az, hogy legalább három World Team, és legalább tizenegy World Team vagy Pro Team besorolású együttesnek kell részt vennie az idei Tour de Hongrie-n.

A 41. Tour de Hongrie versenyére 2020. augusztus 29. és szeptember 2. között kerül sor, az UCI 2.1-es kategóriájú viadalon a tervek szerint 20 csapat 120 versenyzője áll majd rajthoz.


 A 41. Tour de Hongrie programja

1. szakasz, augusztus 29., szombat: Esztergom-Esztergom, 118 km
2. szakasz, augusztus 30., vasárnap: Debrecen-Hajdúszoboszló, 158 km
3. szakasz, augusztus 31., hétfő: Karcag-Nyíregyháza, 182 km
4. szakasz, szeptember 1., kedd: Sárospatak-Kazincbarcika, 180 km
5. szakasz, szeptember 2., szerda: Miskolc-Gyöngyös-Kékestető, 188 km