Városinformáció 2019. november 29.
Több mint három héten át tart az ünnepi készülődés Miskolc belvárosában, a programok origója a Szent István tér lesz 2019. november 29. és december 22. között.

Ünnepi díszkivilágítás

Az miskolci advent ez évi legfőbb célja, hogy mindenki egyformán részesülhessen a karácsony hangulatában, hogy a szeretet ünnepén az elesettek is méltóképp ünnepelhessenek. Cél, hogy minden gyermeknek boldog karácsonya lehessen!                                                                                     

Ezért rendhagyó módon már az ünnepi fények felkapcsolásában is egy „kisangyalt” hív segítségül Veres Pál polgármester. November 29-én 17 órakor az ünnepi díszkivilágítást Gaál Angyalka kapcsolja majd fel, aki a Bulgárföldi Általános Iskola Erenyői Tagintézményének tanulója. Angyalka idén ötödik osztályos, négy testvérével együtt járnak évek óta a Perecesi Tanodába, ahol az iskolaidőn túli felkészítést, felzárkóztatást nyújtó programot az Észak-Keleti Átjáró Egyesület szervezi.

Adventi gyertyagyújtás

A várakozás időszakában négy vasárnapon át gyújtunk meg egy-egy gyertyát a város óriás adventi koszorúján a Szent István téren. A négy gyertya a hitet, a reményt, a szeretetet és az örömöt jelképezi. Ezen jelképek közvetítéseképp hívta a város gyertyagyújtónak olyan segítő civil szervezetek vezetőit, akik napi munkájuk során is hitből és szeretetből dolgoznak a reményért és a szeretetért.

 

  • Első adventi gyertya: December 1-én, vasárnap 16 órától Grubert Roland, a Magyar Vöröskereszt megyei szervezetének Igazgatója és Duberné Dunaveczki Éva, a Magyar Vöröskereszt miskolci Hajléktalanokat Gondozó központjának vezetője lesznek a gyertyagyújtók, műsort ad a Balázs Győző Református Gimnázium
  • Második adventi gyertya: December 8-án vasárnap 16 órától Gúr Péter Attila, a Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény – Módszertani Központjának igazgatója lesz a gyertyagyújtó, műsort ad a Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium és a Fáy András Görögkatolikus Közgazdasági Szakgimnázium.
  • Harmadik adventi gyertya: december 15-én vasárnap 16 órától Varga Andrea Klára, Miskolc Megyei Jogú Város alpolgármestere lesz a gyertyagyújtó, műsort ad a Kossuth Lajos Evangélikus Gimnázium.
  • Negyedik adventi gyertya: december 22-én vasárnap 16 órától Veres Pál, Miskolc Megyei Jogú Város polgármestere lesz a gyertyagyújtó, műsort ad a Fráter György Katolikus Gimnázium és a Szent Benedek Középiskola Miskolci Tagintézménye.

Mézeskaláccsal indítja a forgatagot pénteken a Sütigyár

A forgatag első napján, november 29-én, pénteken már kora délután mézes illatokkal csábít a Magyar Vöröskereszt és a város összefogásaként megvalósuló Szeretet Sütigyár. Lelkes önkéntes csapatok sütik az itt készülő Mézeskalácsokat, melyek helyszíni megvásárlásával rászoruló családok ünnepét tehetjük szebbé. A Sütigyár a forgatag végéig tart nyitva.

Szintén a pénteki nap délutánjától várja vendégeit a III. Avasi Borszalon, a Miskolczi Borbarátok Társasága Egyesület szervezésében a Városháza aulájában. Itt az ünnepi asztal borainak kiválasztásához kaphatunk segítséget, helyben kóstolható borokkal és pezsgőkkel.

Gyermekprogramok

A miskolci könyvtárak összefogásában péntek és vasárnap délutánonként a Városháza aulájában színes programok várják a gyerekeket. Lesz mesejáték, bábszínház, kézműveskedés és diafilm vetítés, valamint papírszínház és mesés próbatételek.

Szintén a Városháza aulájában tartja majd a Kreatív és Hobby Sarok szombatonként foglalkozásait, ahol karácsonyi ajándékokat készíthetnek a kis vendégek. A programok előzetes regisztrációhoz kötöttek.

Az adventi időszak alatt a Szent István tér szabadtéri színpadán zenei koncertek, gyermek előadások és bábszínház is lesz, a forgatag programjait kézműves karácsonyi vásár színesíti.

Hivatkozások