Koronavírus 2020. április 07.
Több milliárd forintos bevételkieséssel kell számolnia Miskolcnak is az idei évben

 

Még a járványhelyzet elején járunk, de már most egyértelműen látszik, hogy a kormány által bejelentett elvonások, a járvány elleni védekezéssel kapcsolatos pluszfeladatok, és az ehhez szükséges eszközök beszerzése, illetve egyes városi cégek leállása miatt több milliárd forintos bevételkieséssel kell számolnia Miskolcnak is az idei évben.

A kormányrendelettel elvont gépjárműadó-bevétel Miskolc esetében éves szinten 450 millió forintos kiesést jelent. Más adóbevételektől is elesik a város: a járványhelyzet egyik legnagyobb vesztese a turizmus, az idegenforgalom szinte teljes leállása miatt Miskolcnak azzal is számolnia kell, hogy az idén minimálisra csökken a befizetett idegenforgalmi adó összege. Ez nagyságrendileg 150 millió forint bevételkiesését jelent.

A hétfőn országosan bevezetett ingyenes közterületi parkolás havonta 85 millió forintos bevételkiesést okoz, ez a fennmaradó kilenc hónapra számolva újabb 765 millió forint mínuszt jelent a városnak.

A koronavírus-járvány miatt nehéz helyzetbe került vállalkozások megsegítésére Miskolc elsőként hozott gyors és érdemi intézkedéseket a magyar városok közül, első körben 50 százalékkal csökkentve az ilyen cégek bérleti díjait, és ezáltal az ebből származó önkormányzati bevételeket is, havi szinten 40-50 millió forint értékben.

Mindezek mellett a jelenlegi helyzetben Miskolc MJV Önkormányzata továbbra is elsődleges feladatának tekinti a járvánnyal szembeni védekezést, a megelőzést, az itt élők védelmét, amire már eddig is több tízmillió forintot fordított a városvezetés.

Továbbra is működtetni kell az idősellátást, a bölcsődei és óvodai ügyeletet és étkeztetést, biztosítani kell a szemétszállítást, a közterületek takarítását, és minden más olyan városüzemeltetési feladatot, amelyről a veszélyhelyzet előtt is gondoskodott a város.

Ezen felül vannak olyan önkormányzati intézmények, például a Miskolci Nemzeti Színház, a Miskolci Kulturális Központ, vagy a Miskolci Fürdők Kft., amelyek működése a járvány miatt teljesen leállt. Ennek ellenére ezeknek a cégeknek a közüzemi számláit továbbra is fizetni kell, és mivel a városvezetés kiemelt célja a munkahelyek megőrzése és megóvása, elbocsátások helyett továbbra is fizeti az itt dolgozók bérét is.

A járványhelyzet kapcsán az MVK Zrt.-t is meg kell említeni, hiszen a tömegközlekedési vállalatnál a veszélyhelyzet kihirdetése óta csaknem 90 százalékkal eset vissza az utasok száma. Jóval kevesebb jegy és bérlet fogy, mint a korábbi hónapokban, ez pedig súlyos, sokmillió forintos bevételkiesést okoz.

Összességében a város több milliárd forintos bevételkieséssel kénytelen számolni az idén, ami azt jelenti, hogy minden újabb kiadást szigorúan meg kell fontolni, és továbbra is a városüzemeltetési és szociális alapfeladatok ellátását kell elsődlegesnek tekinteni, amellett, hogy a jelenlegi helyzetben a járványügyi védekezést minden más elé kényszerül helyezni az önkormányzat.