Városinformáció 2020. július 03. • Lejárt
Tapolcai fürdő névválasztás

Adjunk közösen nevet Miskolctapolca most épülő fürdőjének! 

Közép-Kelet Európa egyik legnagyobb wellness centrumának építése döntő szakaszba lépett.

A Modern Városok Program révén összességében 12,7 milliárd forintért a térség egyik legnagyobb és legkorszerűbb wellness centruma épül meg Miskolctapolcán. A legmagasabb igényeket is kielégítő, a legkorszerűbb fürdőtechnikát és szolgáltatásokat felvonultató, egész évben nyitva tartó családi élményfürdő 8 beltéri és 2 kültéri medencével várja majd az érdeklődőket és szerves egységet alkot majd a strandfürdő 2015-ben átadott első ütemével. A fürdőben korosztályonként elkülönülő szórakozási lehetőségek, attrakciók várnak mindenkit. 

A kivitelezés ütemterv szerint halad, így a kérdés már csak az: mi legyen a fürdőkomplexum neve. Éppen ezért Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata társadalmi egyeztetésre hívja a miskolciakat, döntsünk közösen a város új fürdőjének nevéről.

A szavazatokat várjuka az alábbi link, vagy a Minap-ban megjelent szavazólap kitöltésével.

Érvényes szavazatot július 6-án hétfőtől július 20-a éjfélig lehet leadni

Hivatkozások