Élet a városban
Sport
Sport 2020. január 13.
Szoros meccsen maradt alul Nyíregyházán a MEAFC-Miskolc

A férfi röplabda NB II Keleti ,,B” csoportjának 11. fordulójában a MEAFC Miskolc gárdája Nyíregyházára látogatott. A két csapat mindig feszült hangulatú és szoros mérkőzéseket játszik egymással, ez most sem volt máshogy. Igaz a vendéglátók az alapszakasz részét már "behúzták" a bajnokságnak, a  meghatározó játéksokat is nélkülözni kényszerülő vendégek ennek ellenére nagy elszántsággal álltak neki a mérkőzésnek. 

Az első szettben a miskolciak keresték a játék ritmusát, végig a hazai csapat dominált és aratott részsikert. A következő felvonásban felállást váltott a MEAFC-Miskolc és így már eredményesebbek tudtak lenni, melynek gyümölcse az egyenlítés volt. 

A harmadik játékrészben ismét a hazaiak kezdtek jól, de ca vendégek a játékrész felénél átvették a vezetést és nem is engedték ki azt kezeik közül. A negyedig felvonást a hazai gárda kezdte jobben köszönhetően jó nyitásainak és annak, hogy a MEAFC nem tudta sikeresen befejezni támadásait. 

Következett az ötödik játszma, ahol végig a MEAFC-Miskolc vezetett. A játékrész vége szerencsésebben alakult a hazaiak számára, így ők nyerték azt és vele a mérkőzést is. 

A találkozóról összességében elmondható, hogy parázs és színvonalas összecsapás volt, míg úgyis, hogy a hazai pálya világítása enyhén szólva sem volt megfelelő egy mérkőzés lebonyolításhoz. Valamint a bírói döntések is nagyban befolyásolták az eredményt. 

Bacsó István edző nyilatkozata:  - Összetett mérkőzésen vagyunk túl. Soktényezős körülmények befolyásolták kissé hiányos csapatunk játékát. A küzdelemre viszont nem lehetett panasz. A kisebb technikai hibáinkat küzdő szellemmel visszahoztuk. Sajnos a döntő szett óriási csatában, külső befolyás miatt lett a Nyíregyházáé. Így a győzelmet is megkaparintották. Gratulálok a csapatnak. Lélekben készülünk a rájátszásra. 

NB II Keleti ,,B” csoport 11. forduló

GLP Nyíregyháza – MEAFC-Miskolc 3:2

MEAFC-Miskolc: Surányi István, Kiss Péter, Busák István, Kozsla Ádám, Pallós Gergő, Klein Péter, Szántai Balázs, Barócsi Ákos 

 

Az alapszakasz utolsó mérkőzését január 18-án hazai környezetben 17:30-tól játsza a MEAFC-Miskolc, melynek tagjai a DEAC U21 csapatát fogadják a Miskolci Egyetem  E/4 tornatermében. 

Az utolsó forduló előtt az is eldőlt, hogy a rájátszás szakaszára a Nyíregyháza fordulhat rá kedvezőbb helyzetből. Hiszen a versenykiírás értelmében a legelőkelőbb helyen végzett NB II-es csapat (jelen esetben a Nyíregyháza) 4 ponttal az azt követő (MEAFC-Miskolc) 2 ponttal indul neki a rájátszásnak. Míg a csoport harmadik NB II-es csapata, a PSE Debrecen 0 ponttal vág neki ennek a szakasznak. Az alapszakaszban szerzett pontok elvesznek. 

A Keleti ,,A” csoportból (ahol U21-es MEAFC-Miskolc is szerepel) a Gyöngyös végzett az élen az NBII-es csapatok közül így ők is 4 ponttal vágnak neki a rájátszásnak. Míg a Szolnoki Sportcentrum NBII 2 ponttal és a Gödöllői RC 0 ponttal. 

Tehát a rájátszásban a felnőtt csapat a Nyíregyháza, Gyöngyös, Gödöllő, Szolnoki Sportcentrum NB II , PSE Debrecen csapataival kell megküzdeni az NB I-be jutáésrt, oda-visszavágós lebonyolításban. 

A rájátszás első mérkőzését február 8-án hazai pályán kezdi a MEAFC-Miskolc a GLP Nyíregyháza ellen. 

NB II Kelet rájátszás 1. forduló

Február 8. 17:30  Miskolc-Egyetemváros E/4 tornaterem 

MEAFC-Miskolc – GLP Nyíregyháza 

A belépés díjtalan!