Meghívó 2022. augusztus 25. • Lejárt
„Szinva Zöld Folyosó”: indul a Közösségi Tervezés

A Részvételi Program keretében, amelyet 2022-ben indított útjára Miskolc MJV Önkormányzata, most indul a Közösségi Tervezés elnevezésű programelem első, nagy nyilvánosságot megszólító szakasza. A témája és címe: „Szinva Zöld Folyosó”. Tárgya a városon végigfolyó patak mentén, annak medrét és természeti környezetét az eddiginél emberközelibb, élettelibb megoldásokkal színesítő olyan beruházások megvalósítása, amelyeket az önkormányzat és az érintett lakosság együtt, közös gondolkodás keretében talál ki, tervez meg. A Közösségi Tervezés az erre szolgáló, a világon máshol már bevett módszerként alkalmazott (Miskolcon pedig ebben az évben kísérleti jelleggel kipróbált) eszközrendszer.

A „Szinva Zöld Folyosó” témájában kezdődő Közösségi Tervezés folyamatát sajtótájékoztatón ismertetik elindítói. A sajtótájékoztató az augusztus utolsó hétvégéjén zajló Szinva Örökség Napok kulturális program keretébe illeszkedik.

A sajtótájékoztató résztvevői: Varga Andrea, Miskolc MJV Önkormányzatának alpolgármestere, Szunyogh László városi főépítész és Kovács Kamilla, a Polgármesteri Hivatal részvételi referense.

Az esemény időpontja: 2022. augusztus 28., vasárnap 9:30

Az esemény helyszíne: II. János Pál pápa tér (Miskolc, Diósgyőr)

A sajtótájékoztatót követően a Közösségi Tervezés stábja (a főépítésszel az élen) a Szinva Örökség Napok további helyszíneit keresi fel a vasárnap folyamán, hogy a várható eseményeket ismertetetve, a közösségi aktivitást népszerűsítve az érdeklődők rendelkezésére álljon:

  • 10:00-12:00-ig a II. János Pál pápa téren,
  • 12:30-14:30-ig a Győri kapui Ifjúsági pályán
  • 15:00-17:00-ig a belvárosi Erzsébet téren.