Élet a városban
Sport
Sport 2019. december 09.
Sopronban nem volt esélye az Aluinvent DVTK-nak

A Női Kosárlabda NB I. A-csoport 9. fordulójának záró mérkőzésén a Sopron Basket vendége volt az Aluinvent DVTK. A bajnoki címvédő hazaiak érvényesítették nagyobb tudásukat és magabiztosan, 89-52-re nyerték meg az összecsapást.

Medgyessy nagyszerű asszisztját Morrison váltotta pontokra, így az első támadását máris eredményesen fejezte be a DVTK. Czukor egyenlített, de egy labdaszerzést követően Walker-Kimbrough köszönt be, majd Crvendakic hintett egy triplát, amivel először vezetett a házigazda (5-4). A folytatásban is felvátva vezettek a csapatok, hiszen Pusztai után Krajisnik célzott pontosan, majd Határ dobta az egyik, Crvendakić pedig mindkét büntetőjét (10-6). Egy csodálatos hármassal Pusztai hozta közelebb csapatát, de January akciógóljával és Krajisnik pontjaival tovább nőtt a különbség. Kétségkívül megtorpant a Diósgyőr, Goree a legjobbkor ziccerezett (16-11). A negyed hajrája sem úgy alakult, ahogy a piros-fehérekért szorítók azt elképzelték, Fegyverneky büntetőkből, Dubei leindítás utáni ziccerből növelte a Sopron előnyét, időt is kért Cziczás László. A büntetővonalról Goree nem hibázott, egy érdekes játékvezetői ítéletet követően Fegyverneky a másik oldalon egyet igen. Továbbra sem találta a soproniak védekezésének ellenszerét a vendégcsapat, ráadásul tetézve a bajt, a negyed végét jelző dudaszó előtt még January is hintett egy triplát, így megnyugtató előnyt harcolt ki magának a bajnokcsapat (24-13).

A második játékrészben több mint egy percet kellett várni a szurkolóknak az első kosárra, amelyet végül January jegyzett, erre Škorić válaszolt egy közelivel. Morrison 2+1-esével tízen belülre jött a Diósgyőr, de ennek a részsikernek sem sokáig örülhetteka játékosai, hiszen válaszként zsinórban nyolc hazai találat érkezett (34-18). Senki nem lepődött meg azon, hogy Cziczás László második idejét is kikérte, ami után Medgyessy törte meg a piros-fehérek gólcsendjét, azonban a másik oldalon Határral továbbra sem bírtak a vendégek, és Crvendakic sem akart lemaradni mögötte (40-20). A félidő hajrájában Morrison brusztolt be egy duplát, majd Krajisnik és Zele gyors gólváltását, illetve Dubei kettesét jegyezhettük fel (44-24). A szünetig hátralévő egy percet is a Sopron nyerte, mert Dubei és Fegyverneky középtávolijai között csak Medgyessy hármasa jelentett szépségtapaszt, így gyakorlatilag már az első félidőben eldőlt a mérkőzés (48-27).

A második félidőt Határ könnyű kosara indította, erre Goree reagált egy hármassal, Fegyverneky büntetőire pedig Morrison egy palánk alólival (52-32). A harmadik negyed első percei kiegyenlítettebb játékot hoztak, de a játékrész felénél ismét erősített az Euroliga-résztvevő hazai együttes (60-34). A Sopron tetszés szerint érte el találatait, és a huszonhetedik perc végére harminc pontosra duzzasztotta az előnyét. A diósgyőri időkérést Morrison és Škorić két-két, és Czukor egy büntetője követte (65-38). Goree tovább faragta a hátrányt, a negyed utolsó dupláját Krajisnik szerezte (67-40).

A zöld-sárgák úgy kezdték a záró felvonást, hogy szemernyi esélyt sem adnak a ellenfelüknek, ezért egy 7-0-ás rohammal indítottak, mire Zele révén kapcsolt a DVTK (74-42). Ez sem segített, a folytatásban teljesen szétesett a Diósgyőr, és gyorsan negyven pont lett a differencia (82-42). A következő percekben még erre is rátettek egy lapáttal a vendéglátók, mire a piros mezesek összehoztak zsinórban hat pontot, kicsikarva ezzel egy hazai timeoutot (86-48). A rangadónak beharangozott mérkőzés a végére teljesen unalomba fulladt. Goree igyekezett kozmetikázni az állást, aki megdobta csapata ötvenedik pontját, majd újabb duplát ért el. A végeredményt Dubei büntetője alakította ki (89-52).

Női Kosárlabda NB I. A-csoport, 9. forduló

Sopron Basket - Aluinvent DVTK 89-52 (24-13, 24-14, 19-13, 22-12)

Sopron, Novomatici Aréna 700 néző. Játékvezetők: Kapitány Gellért, Tóth Cecília, Nepp László Oszkár.
Sopron: January 13/3, Czukor 5, Crvendakić 11/3, Krajisnik 16, Határ 11. Csere: Fegyverneky 11, Dubei 13/3, Varga A. 9/3., Weninger, Varga K. Edző: Gáspár Dávid.
DVTK: Medgyessy 7/3, Pusztai 5, Walker-Kimbrough 2, Goree 13/6, Morrison 13. Csere: Škorić 6/6, Zele 4, Kányási 2, Szűcs R., Kiss A., Katona. Vezetőedző: Cziczás László.

Cziczás László: - Gratulálok a Sopron Basketnek, ma a játék minden elemében, sebességben, agresszivitásban, és dobásbiztonságban is felülmúltak bennunket. Most egy gödörben vagyunk, de ismerve a játékosaimat biztos vagyok benne, hogy együtt kilábalunk belőle.

(Forrás: www.dvtk.eu)