Élet a városban
Sport
Sport 2020. június 30.
Remek rajtot vett az idei hegyikerékpáros sorozat

Bár az időjárás - az előző napok esőzéseivel - nem igazán kedvezett a szervezőknek és résztvevőknek, ez cseppet sem látszott meg a  „B-MTB BAJNOKA SERIES”  elnevezésű XCO hegyikerékpáros versenysorozat nyitányán, június 28-án, vasárnap.

A rendező miskolci HOTE SE Komlóstetőn egy igazán színvonalas eseménnyel kedveskedett a sportbarátok számára. Mivel a B-MTB Bajnoka 2020 1. futama  volt az első hegyikerékpáros verseny az országban a  koronavírus okozta veszélyhelyzet után,  a házigazdáknak a megszokottnál is nagyobb létszámú bringást kellett fogadniuk. A versenysorozat eddigi legerősebb mezőnyében ott volt Parti András a sportág olimpikonja, sokszoros elit magyar bajnoka is.

Kalotai Norbert főszervező és elszánt, lelkes csapata  U7-től a szeniorokig valamennyi korosztálynak megméretési lehetőséget kínált. A legkisebbek egy minipályán csatáztak komoly elszántsággal, míg a többiek a nagy körön mérték össze tudásukat, a korcsoportnak megfelelő köröket teljesítve.

A legjobbakat felvonultató felnőtt férfiak futamában hegyikerékpáros olimpikonunk, sokszoros magyar bajnokunk, Parti András végig tartani tudta vetélytársait és nyert.

- Nagyon örülök, hogy hosszú idő után, végre ismét lehetőségünk nyílt versenyezni! – mondta a célban Parti András. - Köszönöm a Borsod MTB Bajnoka sorozat szervezőinek a meghívást, nagyon jó kis esemény volt, szuperül éreztem magam! A korábbi napokban lezúdult eső ellenére is járható volt a pálya, csak kellett egy kis drift gyakorlat és jól kellett bírni a trópusi körülményeket.

A master férfiaknál a rendezésből is oroszlánrészt vállaló Molnár „Yeti” György tartott itthon egy ezüstérmet. Ugyan ilyen színű medál jutott a diósgyőriek szeniorjának, Tamás Tibornak és klubtársának, Mindszenti Ákosnak is. A felnőtt nőknél a szintén a piros-fehér színeket képviselő Leányvári Sára szerzett értékes második helyet. A fiatalabbak kerékpárosokat felvonultató korcsoportokban a Kis-Galya KSE és a DVTK Cycling Team sportolói számos további érmet begyűjtöttek.

 

Minden kategória első három helyezettje érmet kapott, illetve a Decathlon Miskolc és a további támogatók jóvoltából tárgyjutalom díjazásban részesült.

 Eredmények

Felnőtt férfiak (1981-2003-as születésűek, 6 kör): 1. Parti András (UTE) 1:23:10 óra , 2. Szatmáry András (Cube-Csömör) 1:24:47, 3. Baranyi Áron (Limitless XCO Team Nagykanizsa) 1:26:38

Master férfiak (1971-1980-as születésűek, 4 kör): 1. Dervalics Gábor (ZKSE) 1:08:40, 2. Molnár György (HOTE SE) 1:10:41,  3.  Kiss Gábor (Bike Zone Gödöllő) 1:11:57

Felnőtt nők (2005-ben és előtte születettek), 3 kör: 1. Schmidel Regina (Cube-Csömör) 50:24 perc, 2. Leányvári Sára (DVTK-Cycling Team) 56:08, 3. Oravecz Lora (PCCC Salgótarján) 59:25

Szenior férfiak (1970-ben és előtte születettek, 3 kör): 1. Gortva László (Green Riders Szigetszentmiklós) 49:42, 2. Tamás Tibor (DVTK Cycling Team) 1:04:20, 3. Pusztai Árpád (ZEKE) 1:05:56

U17 fiúk (2004-2005-ös kcs., 3 kör): 1. Feldhoffer Bálint (Cube-Csömör) 44:45, 2. Mindszenti Ákos (DVTK-Cycling Team) 45:25, 3. Tóth Márkó (Cube-Csömör) 46:00

U15 fiú (2006-2007-es kcs.): 1. Vock András (Cube-Csömör) 32:39 perc, 2. Magyar Botond (Kis-Galya KSE) 34:40, 3. Csorba Zalán (Kis-Galya KSE) 36:16

U15 lány (2006-2007-es kcs.):  1. Kiss Emma Lotti (Bike Zone Gödöllő) 38:46 , 2. Tóth Réka (Kis-Galya KSE) 42:01

U13 fiú (2008-2009-es kcs.):   1. Leányvári Áron (DVTK-Cycling Team) 20:06, 2. Feledy Bence (Kis-Galya KSE) 20:59, 3. Fehér Ábel Team (3K Kazincbarcika) 22:17

U13 lány (2008-2009-es kcs.):  1. Kiss Nikoletta Bettina (Bike-Zone Gödöllő) 14:06, 2. Szávai Petra (Bike-Zone Gödöllő) 16:08, 3. Tóth Emese (Kis-Galya KSE) 16:20

U11 fiú (2010-2011-es kcs.):  1. Kovács Béla (DKSI) 13:59, 2. Leányvári Benjámin (DVTK-Cycling Team) 15:07, 3. Burgermeister Olivér (Cube-Csömör) 15:12

U11 lány (2010-2011-es kcs.):  1. Urbanovics Hanna (Kis-Galya KSE) 12:38, 2. Rákosi Maya Emma (DKSI) 14:22, 3. Kiss-Kulcsár Zsuzsanna (Tiszaújváros) 15:40

U9 fiú (2012-2013-as kcs.): 1. Burgermeister Bence (Cube-Csömör) 6:36, 2. Nagy Levente (Nyíregyháza) 7:26, 3. Jakab Benett (DKSI) 8:44

U9 lány (2012-2013-as kcs.):   1. Trám Noémi (Kis-Galya KSE) 3:17, 2 Feledy Eszter (Kis-Galya KSE) 3:27, 2. Kiss-Kulcsár Marietta (Tiszaújváros) 4:00

U7 fiú (2014 - vagy utána születettek): 1. Feledy Zoltán (Kis-Galya KSE) 1:36 perc, 2.Mády Áron (Miskolc) 1:38, 3. Molnár Máté (HOTE SE) 1:42

U7 lány (2014 - vagy utána születettek): 1. Kovács Gyöngyvirág (Noszvaj) 2:30 2:30, 2. Nagy Boróka (Miskolc)  2:53

Hobbi férfi (2003 és előtte születettek): 1. Vertich Tamás(BikeZone Gödöllő) 10:42, 2. Budai Norbert (Kazincbarcika) 13:58, 3. Móré Ádám (Bike-Zone Gödöllő) 14:43

Hobbi női (2005 és előtte születettek): 1. Vaszkun Anita (Miskolc) 19:11  perc, 2. Danyi Szilvia (Bükkszék) 22:32.

 (Fotók: Vígh Attila)

 

A B-MTB Series 2020 további állomásai:

2020. július 19. (vasárnap) – Görömböly

2020. július 26. (vasárnap) – Ózd

2020. augusztus 16. (vasárnap) – Kazincbarcika.