Városháza
Önkormányzat
Sajtó 2020. január 30.
Régiségvásár - Szakmai szempontok alapján választották ki a szervezőket

Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata január közepén tett közzé nyílt pályázati felhívást a Miskolci Régiségvásár üzemeltetésére. A kiírásra összesen 4 pályázat érkezett, ebből 3-at miskolci jelentkezők adtak be.

A szakmai anyagokat szakértői testület bírálta el, amelynek Miskolc város jegyzője mellett tagjai voltak többek között a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, illetve – a vásár miatti esetleges forgalomkorlátozások okán – az MVK Zrt. munkatársai is.

A pályázatok elbírálásánál kiemelt fontossággal bírt a költséghatékonyság, a vásár miatt keletkező szemét kezelésének és elszállításának szakszerű elvégzése, a megfelelő referenciák, azaz a korábbi, hasonló rendezvények szervezésében szerzett tapasztalatok megléte, és annak biztosítása, hogy a Miskolci Régiségvásár megfelelő, magas színvonalon várja az érdeklődőket.

Mindezeket mérlegelve, a beérkező pályázatok részletes megismerése és elemzése után a testület egyöntetűen az Erka Art Városszervező, Kereskedelmi és Szolgáltató Betéti Társaság pályázatát ítélte a legjobbnak, így a jövőben – már február 2-án, vasárnap is - ez a cég szervezheti a Miskolci Régiségvásárt.