Élet a városban
Sport
Sport 2019. március 30.
Pont nélkül térhet haza a DVTK az MTK otthonából

Az OTP Bank Liga 26. fordulójában, március 30-án, szombaton, Budapesten játszott a DVTK az MTK ellen. A hazai csapat egy jó öt perccel kétgólos előnyre tett szert, majd a szünet előtt Tajti Mátyás góljával zárkózott a DVTK. A második játékrészben Fernando Fernández az összes támadót becserélte a kispadról, szinte alig maradt védő a pályán, mégsem sikerült feltörni a betömörülő hazai védelmet.

 

Nehéz volt kinevezni valamelyik csapatot a mérkőzés esélyesének, hiszen a vendégcsapat, a Diósgyőr rendkívül gyenge idegenben (legutóbbi három vendégfellépésén pontot sem gyűjtött, gólt sem szerzett, ellenben kapott tizenhármat), a házigazda MTK Budapest pedig ebben az idényben odahaza különösen szenved, legutóbb decemberben tudott győzni a Hidegkuti Nándor Stadionban.

Nem mintha idegenben olyan nagyon vitézkednének mostanság a kék-fehérek, öt meccse nyeretlenek, így szép lassan a dobogóra esélyesek közül a kiesés rémétől fenyegetettek mezőnyébe kerültek. A Diósgyőr pedig az idény kezdetétől ebben a helyzetben van, ennek megfelelően a felek óvatosan kezdtek, nem estek egymásnak, kutatták egymás gyenge pontjait, dédelgették a 0–0-s álláshoz társuló virtuális egy pontot. Az első félidő első felében csupán egyszer volt gólveszély, akkor is egy szöglet utáni lövésből, amikor is Gera Dániel 19 méteres kísérletét kellett védenie Antal Botondnak.

Látszott, hogy az MTK-t második alkalommal irányító Lucsánszky Tamás nem óhajtja fenekestől felforgatni elődje, Feczkó Tamás csapatát, a kétcsatáros játékot követelőkkel szemben ő is kitart az egyékes megoldás és Torghelle Sándor szerepeltetése mellett. A kapuban viszont a váltás mellett döntött, a legutóbbi fordulóban a Puskás Akadémia ellen sokat hibázó Artem Kicsak helyett a 31 éves Horváth Lászlónak szavazott bizalmat – a korábbi balmazújvárosi kapus először kapott szerepet az élvonalban az MTK színeiben. Sok dolga nem volt, a hazai együttes az első félidő második felét már egyértelműen uralta.

A főszerepet Gera Dánielre osztották, aki a 22. és a 27. percben is betalált a Diósgyőr kapujába. Az első góljához persze kellett a 300. élvonalbeli mérkőzését játszó Kanta József remek labdaszerzése a rendkívül körülményes Tajti Mátyástól, a második előtt pedig Bognár István mesteri ütempassza. Mégsem nyugodhattak meg a hazaiak, mert a szünet előtt a Katona Máté által rosszul kifejelt labdát a bal alsó sarokba lőve Tajti Mátyás visszahozta a vendégek reményeit.

A tűzzel játszottak a kék-fehérek, mert a szünet után nagyon magukra húzták a diósgyőrieket. A vendégcsapat nagy erőket mozgósított az egyenlítésért, és néhány percenként adódtak is olyan lehetőségek, amikor tényleg csak egy jó passz hiányzott ahhoz, hogy ziccerek alakuljanak ki. Az MTK-ból sokszor csak Torghelle tartózkodott az ellenfél térfelén – vagy olykor még ő sem...

A borsodi együttes azonban nem tudott élni a mezőnyfölényével, és miután erőfeszítései nem értek góllá, kénytelen volt visszavenni a tempóból. Az MTK levegőhöz jutott, egyre feljebb tudta tolni a védekezését, és a 73. percben remek kontrával el is dönthette volna a három pont sorsát, ha a néhány perccel korábban csereként beálló Ulysse Diallo három lépésről eltalálta volna a kaput.

A három pontot azonban így is bezsebelte az MTK, amely lezárta nyeretlenségi sorozatát, és a többi eredménynek is köszönhetően megnyugtató távolságra került a kiesőzónától. 2–1

OTP Bank Liga 26. forduló

MTK Budapest - Diósgyőri VTK 2-1 (2-1)

Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion, 2877 néző. Játékvezető: Andó-Szabó Sándor (Király Krisztián, Csatári Tibor; Kovács Gábor Péter,Csonka Bence).
MTK: Horváth L. - Katona M., Balogh B., Pintér Á., Gengeliczki, Selin - Gera, Kanta J., Vass Á., Bognár I. - Torghelle. Vezetőedző: Lucsánszky Tamás
DVTK: Antal - Polgár, Brković, Tamás M. -  Shestakov, Szabó B., Márkvárt, Tajti M., Juhar - B. Mihajlović, Hasani. Vezetőedző: Fernando Fernández.

Csere: Juhar helyett Prosser a 46., Kanta J. helyett Vass P. a 61., B. Mihajlović helyett Vernes a 66., Torghelle helyett U. Diallo a 70., Polgár helyett Bacsa a 74., Gera D. helyett S. Mihajlović a 78. percben.
Sárga lap: Márkvárt a 46., Kanta J. a 60., Katona M. a 84. percben.
Gólszerző: Gera D. (1-0) a 23., Gera D. (2-0) a 27., Tajti M. (2-1) a 43. percben.

23. perc:  Kanta jobb oldali beadása után középen Gera Dániel csúsztatott a kapu hosszú oldalába, 1-0

27. perc: A hazai játékosok kipasszolták a diósgyőri védelmet, végül Gera Dániel került helyzetbe, és közelről a kapuba gurított, 2-0

43. perc: Shestakov adott középre jobbról, középen a védők röviden szabadítottak föl, Tajti Mátyás egyből a kapu bal oldalába lőtt, 2-1.

(Forrás: www.dvtk.eu, www.nso.hu)