Pályázat 2020. április 09. • Lejárt
Pályázati felhívás - használt gépjármű értékesítése

„Miskolc Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal tulajdonában álló használt gépjármű értékesítése” címmel jótékonysági célú pályázatot hirdet az Önkormányzat

Miskolc város vezetése a kormányzati forráselvonások, illetve a kieső bevételek ellenére is elkötelezett a koronavírussal szembeni védekezés mellett, éppen ezért a város vezetői készek valamennyi erőforrásukat ennek a célnak a szolgálatába állítani, mégha ez lemondással is jár.

Miskolc jegyzője elkötelezett a takarékos, puritán működés mellett és személyes példamutatással is szolgálni kívánja városát. Ennek megfelelően eladásra kínálja szolgálati autóját, egy 98 085 kilométert futott, 2017-es évjáratú, gyöngyházfekete, bézs és elefántcsont színű belső térrel rendelkező Skoda Superb személygépkocsit. Az autó exkluzív felszereltséggel rendelkező Laurin & Klement kiadás, többek között 4 kerék meghajtással, DSG váltóval, adaptív lengéscsillapítással és számos egyéb kényelmi felszereléssel van ellátva.

Az autó megvásárlására egyfordulós, nyílt pályázattal van lehetőség, vételárát pedig teljes egészében a koronavírus elleni védekezésre fordítja Miskolc város vezetése.

A pályázatokat elektronikus úton lehet benyújtani a jegyzo@miskolc.hu e-mail címre, 2020. április 22-én 17.30 óráig. Az autó előzetes megtekintésére 2020. április 15-én, 10-től 10.30-ig, illetve 16:30-tól 17:00 óráig van lehetőség.

Ajánlatkérő ja pályázat célja  a koronavírus elleni védekezés finanszírozásának támogatása.

A pályázat tárgya: 

  • SKODA SUPERB L&K 2.0 TDI
  • Rendszáma: PEY-371
  • Színe: Feketemágia gyöngyház, ülések: bézs/elefántcsont
  • Gyártási év: 2017.
  • Futásteljesítmény: 98085 km

Az értékesítendő gépjármű egyéb műszaki paramétereit a pályázati felhívás 1. sz. melléklete tartalmazza.

A pályáztatás típusa: Egyfordulós nyilvános pályázat.

A pályázati felhívás letölthető: 

Csatolmányok