Élet a városban
Sport
Sport 2019. augusztus 05.
Nemes Rita magyar bajnok lett hétpróbában

A Miskolci Sportiskola színeit képviselő Nemes Rita nyerte  meg múlt hétvégén Magyarország Összetett Atlétikai Bajnokságán a női hétpróba aranyérmét. A fővárosi Iharos Sándor Atlétikai Centrumban Rita 330 pontot javított egyéni csúcsán, mely mostantól 5960 pont.

A Miskolci Olimpiai reménységek Program (MORP) által is támogatott Nemes Rita az első nap 4 versenyszáma után toronymagasan vezetett, a négy próbából hármat magabiztosan megnyert, egyedül magasugrásban (ahol egyéni rekordot ért el!) szorult "csak" hátrébb, ott 183 cm-rel, az idei második legjobb magyar eredményt jegyezve, az UTE olimpikon Fedettpályás Eb-döntőse, Szabó Barbara tudott győzni.

A második nap nem változott az összetett sorrendje, ráadásul a Matiz László,  Szabó Dezső, Szász László, Tigyi József által felkészített Nemes Rita mindhárom számban a legjobbnak bizonyult. 5960 pontos összteljesítménye fantasztikus egyéni csúcs, 330 ponttal javította meg az eddigi legjobbját, és majdnem 400 ponttal ért el jobb eredményt, mint a tavalyi bajnok. Sőt, ez az elmúlt nyolc év legjobb eredménye a hétpróba aranyérmeseinek pontszámait összevetve - legutóbb Zsivoczky-Farkas Györgyi ért el ennél jobbat az ob-n 6059-cel, 2011-ben. Rita mögött az ezüstérmes a 2016-os Gymnasiade aranyérmese, a főként magasugrásban versenyző Kárpáti Enikő lett, míg a bronzérmet Marosi Viktória nyakába akasztották. Az idei bajnokhoz hasonlóan a dobogós fiatalok is egyéni csúcsot jegyeztek.

A Bajnok szavai

- Közel 30 évesen megszereztem életem első,felnőtt magyar bajnoki aranyérmét! Álmomban sem gondoltam,hogy ilyen eredményeket fogok/fogunk elérni,de megcsináltuk,talán még többet is amit elterveztünk.Hát itt járunk durván 2 év edzés után! 1év alatt 740 pontot sikerült javítanom,és ezáltal a 2020-as Európa Bajnokság szintjét is teljesítettük! Nagy hálával tartozom edzőmnek Szász Lászlónak és családjának,hogy hitt bennem és közel 10 év kihagyás után,2 èv leforgása alatt ilyen messzire jutottunk. Szeretném megköszönni Tigyi Józsefnek (gát,távolugrás),dobó edzőimnek Schweickhardt Gyulának és Matiz Lászlónak a rengeteg segítséget! Nem utolsó sorban pedig a lehetőséget,hogy 5 héten keresztül Magyarország első számú hétpróbázójával edzhettem: Krizsán Xéniának és edzőjének Szabó Dezsőnek,mert rengeteget fejlődtem mellettük,és az eredményeim nagy részét nekik is köszönhetem! Továbbá köszönettel tartozom Miskolc városának is,hogy segítettèk ès támogatták az idáig vezető utamat!