Élet a városban
Sport
Sport 2019. május 21.
Négy miskolci arany a hegyifutó országos bajnokságról

A Miskolci Sportiskola-Nomád Terepfutó Suli képviselői sikert-sikerre halmoztak a május 18-án Parádfürdő-Mátraháza-Kékestető térségében megrendezett 11. Hegyifutó Országos Bajnokságon. Zámbori Zoltán tanítványai egyéniben és csapatban is 2-2 magyar bajnoki címet érdemeltek ki, valamint egy ezüst és négy bronzot is begyűjtöttek.

Igen népes és erős mezőny gyűlt össze a bajnokságra, melyre serdülőink - a mezei OB megnyerése után  - nagyon készültek,  ebben a szakágban is az élen  szerettek volna végezni, az újoncokkal közösen – tudtuk meg Zámbori Zoltántól. -  Az ifjúságiak és a juniorok legfőbb célja az volt, hogy indulási jogot szerezzenek a nyáron Zermatt-ban megrendezendő hegyifutó Európa-bajnokságra. Nagy volt az izgalom, mert tudtuk, hogy a konkurencia több, mint nagy. A serdülőknél mindenki Kovács Mátét akarta megverni, hiszen ő a múlt évben újoncként is a legjobb volt mind a két korcsoportban. Sajnos idén neki nem jött össze a verseny, egy makacs sérülés miatt. A többiek szerencsére egyéni legjobbjukat teljesítve behozták a serdülő fiú csapatot az első helyre! Kiválóan futottak az újoncaink, akik közül hárman is a dobogóra állhattak egyéniben. Az ifjúsági-junior fiúk is megnyerték a csapatversenyt.

Iván levente a dobogó tetején, edzőjével, Zámbori Zoltánnal.

 

Eredmények:

Fiúk:
Nyílt kategória, 2009-es születésűek, 5 km: 1. Farkas András,  29:45 perc, 2.  Erdődi Péter, 30:15

Országos bajnoki futamok:

Újonc kcs., fiúk (5 km): 1. Nagy Dániel, 28:36, …3.  Bak László, 30:26, 4. Takács Bence, 30:55

Serdülő  kcs., fiúk (5 km): 5. Szépvölgyi Bálint, 27:04, 6. Czinege Dávid, 27:15,…8. Kovács Máté, 28:52

Újonc-serdülő fiú csapat: 1. Miskolci Sportiskola (Szépvölgyi Bálint, Czinege Dávid, Kovács Máté, Nagy Dániel) 19 helyezési pont

Ifjúsági kcs., fiúk (10 km): 2. Farkas Balázs, 50:16,…8. Pócs Levente, 1:01:20 óra

Junior kcs., fiúk (10 km): 1. Iván Levente, 53:57

Ifjúsági-junior csapat: 1. Miskolci Sportiskola (Farkas Balázs András, Iván Levente, Pócs Levente) 18 helyezési pont.

Újonc  kcs., leányok (5 km): 3. Zibrinyi Luca, 32:04 perc

Serdülő kcs., leányok (5 km): 7. Farkas Orsolya Anna, 37:30

Ifjúsági kcs., leányok (5 km): 3. Petró Réka, 38:11

Junior  kcs., leányok (5 km): 3. Zákányi Panna, 29:27.